Mégsem olyan gonosz az Apple

Március 16-án az amerikai National Public Radio visszavonta a This Ameican Life („Ez az amerikai élet”) címen futó műsorának eddigi legnépszerűbb epizódját, amelyben fényt derítettek az Apple shenzeni gyárában tapasztalt embertelen munkakörülményekre.

Az adásban Mike Daisey előadóművész „The Agony and Ecstasy of Steve Jobs” („Steve Jobs tündöklése és bukása”) című anyagából is szerepelt egy részlet, melyben Daisey azt állította, hogy több olyan információhoz is jutott első kézből, mely az Apple kínai alkalmazottainak sanyarú munkakörülményeiről tanúskodik a shenzeni Foxconn Technology gyárban. Azonban több kijelentése is megcáfolódott, így a This American Life arra kényszerült, hogy abbahagyja a műsor sugárzását. Helyette egy új interjút jelentetett meg, melyben Daisey számos hazugságot bevall. Blogján így magyarázza a dolgot: „A műsorom egy színi darab, melynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen elegáns elektromos eszközeinkkel és azokkal a brutális körülményekkel, melyek során létrejönnek.” Habár a rádióadás nem minden része volt igaz, akad jó néhány olyan probléma az Apple senzeni Foxconn Technology gyárával, melyeket igenis szilárd tények támasztanak alá, és amelyeket nem szabad elvetni a hazugságokkal együtt.

1. A megkérdezett dolgozók több mint fele 60 órát robotol a gyárban hetente, és vannak olyanok, akik egymás után két 12 órás műszakot is végigdolgoznak.
2. 16 éves kortól állhat valaki hivatalosan munkába, de ellenőrök mégis bukkantak kiskorú munkásokra a Foxconnál.
3. A dolgozók zsúfolt és kényelmetlen munkásszállókban laknak, szobánként 6-8-an, szállónként 70 ezren.
4. Sok munkás panaszkodik lábfájásra, dagadásra és stressz általi sérülésekre, melyek könnyen elkerülhetőek lennének váltásos munkával vagy kényelmesebb munkakörülményekkel.

apple összeszerelő sor

5. Az Apple saját bevallása szerint kezeli helytelen módon a veszélyes hulladékokat sok szállítója esetében.
6. Az Apple szándékosan figyelmen kívül hagyta a gyárban jelen lévő alumínium por légszennyeződést, melynek 2 robbanás, 4 halott és 77 sérült lett a következménye.
7. Az Apple saját felmérései igazolják, hogy 2010-ben munkások százait fertőzte meg az n-Hexán, egy idegroncsoló és bénító hatású vegyi anyag. És habár a cég azt állította, hogy megjavította a kérdéses gyár szellőzését és orvosi ellátásban részesítette alkalmazottait, a New York Times egy sor olyan emberrel készített interjút, akiket felmondásra és pénzbeli kárpótlás elfogadására kényszerítettek, és soha nem utaltak be vizsgálatra.
8. 2008 és 2010 között 18 öngyilkossági kísérlet történt a Foxconn Technologynál, melyek során a dolgozók „leestek vagy leugrottak” az épületről.

apple termékek

Annak ellenére, hogy Mike Daisey nem nyilatkozott teljesen valósághűen, egy fontos eredménye mégis van „színi darabjának”: felhívta a világ figyelmét azokra az emberségesnek nem mondható munkakörülményekre, amelyek között nem csak az Apple alkalmazottai kénytelenek sínylődni, de többek között a Nokia, Samsung, Microsoft, Dell, Amazon, Hewlett-Packard, Nintendo és sok más cég dolgozói is. A This American Life adása előtt kevesen tudták, mi is az a Foxconn, de nem sokan tudták azt sem, hogy Shenzenben gyártják le a világ fogyasztói elektronikai berendezéseinek 40%-át.

Ajánlott tartalom

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.