5 dolog, amit tudni kell, mielőtt iPad 3-at veszünk

A múlt héten került sor az új iPad 3 bemutatójára, de mielőtt rohannánk, hogy rátegyük a kezünket a legújabb táblagépre, van néhány dolog az almás céggel kapcsolatban, amit érdemes fontolóra venni.

Emberi jogok megsértése
Nagy médiavisszhangot kapott, amikor az Apple gyárait, például termék-összeszerelő partnerét, a Foxconnt az emberi jogok súlyos megsértésével vádolták. A vádak közt szerepelt, hogy tizenöt éves gyerekeket foglalkoztatnak, illetve az alkalmazottakat gyakran kényszerítik túlórára. Az Apple dolgozói heti hatvan óránál nem dolgozhatnak többet – elvileg.

A Foxconni öngyilkosságok
A már említett gyár 2010-ben tett először szert kétes hírnévre, amikor tizennégy alkalmazott öngyilkosságot követett el. Négy további dolgozó megpróbált leugrani a gyárépület tetejéről. Az öngyilkosságokat a rossz munkakörülményekkel és az alacsony bérekkel hozták összefüggésbe, bár az ABC News és a The Economist is kiemelte, hogy Foxconn öngyilkossági rátája alacsonyabb, mint az országos átlag. Azóta 25%-kal javultak a bérek.

Ellátási lánc és a környezetszennyezés
A pekingi székhelyű Közösségi és Környezetvédelmi Ügyek Intézete kiadott egy 46 oldalas jelentést, amelyben 27 Apple iparterületet vádolt meg súlyos környezetkárosítással. A listán olyan szennyezések szerepeltek, mint például a mérgező gázok kibocsátása, a réz-, nikkel- és ciántartalmú veszélyes hulladék nem megfelelő tárolása, illetve a határértéken felüli károsanyag-kibocsátás.

foxconn

Fair Labor Association
A sorozatos panaszok hatására az Apple a Fair Labor Association nevű szervezethez fordult, hogy független vizsgálatot végezzenek a vállalat gyáraiban. Az FLA 30 fős csapata 35.000 alkalmazottat interjúvolt meg. A Bloomberg News jelentése alapján az FLA vezérigazgatója, Auret van Heerden számtalan olyan ügyet talált, amelyek esetében további vizsgálatokra van szükség, de egy komplex elemzés kiadása még várat magára.

Fenntarthatósági kísérletek
Bár a gyártási struktúra kevésbé átlátszó, az Apple tett néhány komoly lépést, hogy javítson a környezetvédelmi megítélésén. Az észak-karolinai adatközpontja az első ebben a kategóriában, amely platina LEED minősítést kapott, de a napenergia hasznosítására tett erőfeszítéseik is említésre méltók: célkitűzéseik között szerepel, hogy évente 42 millió kilowattóra energiát napelemek segítségével állítsanak elő.

ipad

Ajánlott tartalom

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.