Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Zöld tető után itt a kék tető

Zöld tető után itt a kék tető

A cím az amerikai metropolis megújuló tető rendszereinek térhódítására utal, amely építészirodák és non profit szervezetek együttműködése révén valósul meg.

Újításuk lényege, hogy kiépítsék az ország első integrált kék és zöld  tetős rendszerét. Mit jelent ez a meghatározás?  Mindenekelőtt azt, hogy ez a fejlesztés különbözik  a hagyományos zöld tetős rendszerektől, ugyanis ezzel a megoldással számottevően több csapadékot tudnak hasznosítani, továbbá az új ötlet a levegő minőségét is hatékonyabban javítja.

Ami az új rendszer kivitelezését illeti, olcsóbb telepíteni, mint a korábban felszerelt zöld tetőket, következésképpen a város régi épületeinek környezetbarátabbá tételéhez költségkímélőbb választást jelent. Két részből áll a mérnökök által feltalált rendszer.

A zöld tető továbbra is szűrőként és csapadékvíz elnyelőként működik, míg az új részek, a kék elemek, lassítják az esővíz lefolyását, ami nyilvánvalóan csökkenti az erózió és a veszteség hatását. A prognózis szerint, a kék tetővel kiegészített új rendszer, vihar esetén 32 százalékkal csökkenti majd a csapadékvíz veszteséget és az új változatú fedél szigeteli is az épületet, ezáltal a legkisebb összegűre csökkenti a hűtési és a fűtési költségeket.

Kísérleti stádiumban van egyelőre az új tetőfedő eljárás, de a tesztelés adatai máris reményt keltőek.

Ajánlott tartalom

Megéri napelemmel fűteni?

Fűtésszámlát valóban kiválthatom napelemekkel?