Zöld szervezet nyerte az Év Honlapja Díjat

A Válaszúton Alapítvány honlapja, a legszennyezes.hu oldal nyerte el tegnap, az Év Honlapja díjat a társadalmi szervezetek kategóriájában.

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által rendezett „Az Év Honlapja” a legrangosabb hazai verseny, amelyben idén egy zöld témájú weboldal nyerte el a szakmai zsűri döntés alapján az Év Honlapja címet. A zsűri döntésével a közönség is egyet értett, hiszen ebben a kategóriában, a legtöbb közönségszavazatot is elnyerte a legszennyezes.hu.

A weboldal legfőbb célja, hogy bemutassa az országban a levegő pillanatnyi minőségét, de számos olyan szolgáltatást is nyújt, amely nemzetközi szinten is egyedülálló.

Ezek közé tartozik például a légszennyezettség előrejelzése, amely három napra vonatkozóan igyekszik megbecsülni a levegő minőségének alakulását. Hasonlóan egyedi fejlesztés az e-mailes szmogriasztás is, amely elsősorban a légúti megbetegedésben szenvedők és asztmásoknak jelenthet nagy segítséget.

A cél, hogy javuljon a levegő minősége

„Óriási elismerés ez a díj, hiszen az oldalt önkéntes munkával hoztuk létre, és üzemeltettük évekig. Az oldal megújulását a Norvég Civil Alapnak köszönhetjük.” – nyilatkozta Zubor Kata, az Alapítvány elnöke. A legszennyezes.hu hamarosan újabb szolgáltatásokkal is bővül. Már idén az összes hazai településre vonatkozóan becslést ad a levegő minőségéről, ami hiánypótló, hiszen idehaza csak néhány tucat város rendelkezik mérőállomással. A célkitűzés az, hogy legyen egy hely az interneten, ahol minden szükséges információ megtalálható a levegőszennyezésről, annak hatásáról, és amely nemcsak naprakész, hanem egyenesen élőben számol be a levegő minőségéről. „A legfontosabb azonban az, hogy az oldal felhívja a figyelmet a levegőszennyezés problémájára, és ezáltal javuljon a  levegő minősége.” – mondta el Szuhi Attila a portál szakmai vezetője.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.