Hidrogénhajtású, teljesen környezetbarát sportkocsit mutatnak be a 78. genfi nemzetközi autókiállításon, amely csütörtökön kezdődik a svájci városban.

“Zöld” sportkocsi a genfi autókiállításon

Hidrogénhajtású, teljesen környezetbarát sportkocsit mutatnak be a 78. genfi nemzetközi autókiállításon, amely csütörtökön kezdődik a svájci városban.

A Lifecar elnevezésű sportkocsi – amelyet részben a brit kormány támogatásával és több autógyártó cég összefogásával csaknem három év alatt fejlesztettek ki 1,9 millió font ráfordítással – üzemanyagcellákkal működik, hidrogén felhasználásával, s végsebessége óránként 145 kilométer – olvasható a BBC News honlapján.

Egy tankolással mintegy 400 kilométer megtételére képes. A fejlesztők célja az volt, hogy a súlya ne haladja meg a 700 kilogrammot, ezért az alváza alumíniumból készült, a belseje könnyű fából, és nincsenek benne extrák, így se magnó, se központi zár, de még légzsák sem.  A sportkocsi szinte zajtalan, a motor nem zúg, és semmiféle szennyező anyagot nem “pufog ki”, csupán vízpárát.

A kocsi annyira új, hogy csak a kiállítás után lesz az első tesztvezetése. A gyártók nem zárják ki a sorozatgyártását, de ennek megfontolását főként a genfi autókiállításon kiváltott reakcióktól teszik függővé.

A hidrogénautó lehetne a jövő környezetbarát közlekedési eszköze, de egyelőre komoly hátrányai vannak. Az egyik az, hogy hidrogént jelenleg csak nagy mennyiségű elektromos áram felhasználásával lehet csak előállítani, de ez a hagyományos módszerek miatt szén-dioxid-kibocsátással jár, amely fokozza a globális felmelegedést. A másik probléma a tankolás: nem léteznek olyan hidrogénkutak, ahol egy ilyen autó tulajdonosa fel tudná tölteni járművét, bár sokak szerint a hagyományos benzinkutak átalakíthatók lennének hidrogénkutakká.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.