Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / ALAKOR – a 2015-ös Milánói Expo magyar pavilonjára kiírt pályázat második díjas terve

ALAKOR – a 2015-ös Milánói Expo magyar pavilonjára kiírt pályázat második díjas terve

A természet kincseit és szépségét ünnepli Ertsey Attila és Sárkány Sándor terve, amelyet a Milánói Expo pályázatára készítettek. Kultúra és mezőgazdaság összefonódásából interaktív koncepció és többfunkciós terek születtek.

Magyarország üzenete

A világkiállítás magyar kiállítóhelyének feladata, hogy a látogatók, ha elindulnak az országok pavilonjai között, találjanak egy olyan helyet, ahol természetes és élő anyagok között nyugodtan leülhetnek, vásározhatnak, találkozhatnak Magyarország életet adó elemeivel, művészetével. Olyan hely, amely alternatívát kínál a jelenlegi, globális válságot okozó paradigmára, átélhetővé teszi a termékeny természeti világ szépségét, gyógyító erejét, és egyben felelősségünket Földünkért, saját egészségünkért. Pályázatunk célja, hogy az Expo-n való magyar részvétel sok alkotó embernek, kézművesnek, népzenésznek, kortárs művésznek, a magyar mezőgazdaságnak, ásványvizeinknek, borainknak, élelmiszereinknek és más helyi termékeinknek is nyújtson lehetőséget a bemutatkozásra, az árusításra.

A tervet meghatározó elemek, szimbólumok, művészi megformálása a magyar kulturális örökségből ered. Az örökség, amely kiállta az évszázadok próbáját ma is aktuális üzenetek közlését teszi lehetővé, átélhetővé. Az életfa, sámándob, búza, a víz, a kert, a táj mindezt megjeleníti hangsúlyosan. Mindez formát ölt az épület és a kert formájában, művészi effektusaiban, programkínálatában. A sámándobra rajzolt életfa-motívumban víz áramlik, éjjel fény árad belőle. A kiállítás utal eredetmondánkra, totemállatunkra, a Turulra, és a történet elindul Álmossal, majd Szent Istvánon át Mátyás reneszánsz kertjéig, Széchenyit és 1956-ot érintve az olasz látogatókban közös történelmi emlékeket bresztve jutunk el a máig.

A civilizáció szeméthalmából eleven, fényjátékokat és hanghatásokat sugárzó kiemelkedő épület utat mutat a jövőbe, ízekkel-színekkel, élő zenével, tánccal. Az épület mögötti szabad területen tájépítészeti elemekkel létrehozott szabad tér nyílik, színpaddal és vetítővászonnal. A belső és külső terek átjárhatóak, több helyen transzparensek, kívülről átláthatóak, és belülről kifelé sugároznak. Az álló sámándobok kiállítóterek, a fölső és alsó világ közti kapcsolat rajtuk keresztül zajlik. A fekvő dobban lévő piactér az emberek találkozási helye, a piaci élet elevenségével, ahol kicserélik munkájuk gyümölcseit. Ez a jövő szolidáris gazdaságának, egy új paradigmának az előképe.

-

A kert az emberek és az átalakított, megnemesített természet találkozási helye. Itt az ember a Föld gyógyítójává válik, és elveti a jövő csíráit. Magyarország történeti tájhasználata a szerves tájművelésen, a természeti adottságok mély ismeretén és tiszteletén alapult. Magyarország mindig is Európa éléskamrája volt. Az ország természetföldrajzi adottságai a sokféleség lehetőségét teremtették meg, minden egyes falu, tájegység helyi sajátossága a kultúrában (viselet, tánc, szokások, tárgykultúra…), egyedi módon, a helyi termékekben és ízekben is kifejeződik. Ez a világ mára eltűnt, de a táj még most is őrzi ennek a sokféleségnek a lehetőségét.

A mai ember elszakadt a természeti világtól, és nincs tudatában, hogy élete mégis a föld termőerejétől, a vizek, a levegő tisztaságától, az egészséges tápláléktól függ. A kert, – akár szakrális, akár profán–, minden kultúrában az embernek a természeti világhoz való viszonyát, a paradicsomi kert ideájában a teremtett világ örök és harmonikus mivoltát jelenti. A világkiállítás a jövő generációja iránti felelősségre kívánja felhívni a figyelmet. A szakrális, szellemi tartalom művészi megformálása, a három dobépület és a kert hármas egységét jelképezze legrégebbi és legszebb köszönésünk:

Bort, Búzát, Békességet!

A dob belső tartalma

A fősétányról egy hatalmas sámán dobot látunk. Az első dob rendeltetése a szellemi üzenet művészi megjelenítése, ahol a látogató részese, átélője lehet mindennek. A dob oldalán lévő kiemelkedő domborulatok sok kis prizmából álló ablakok, amelyek a fényt megbontva megvilágítják a belső teret. Este a belső világítást a fény megtört hatásával közvetítik kifelé. A világfa motívumban folyó vízben, – megkomponált módon –, időközönként buborékok indulnak el a motívum szálaiból (a csöves vízmértékhez hasonlóan, nem sok kicsi buborék, hanem egy nagy, amely faltól falig ér). Ezáltal tökéletesen organikus, lüktető élményben lesz részünk, amely a természet, a fizika szépségeit emeli művészi szintre.

Fénykémények

-

A nádborítású héjazaton –, amely puha vonásokat ad az épületnek – üveg-rudak hatolnak át. A külső falon 10 centiméter hosszan nyúlnak ki a szabadba, majd áthatolva a falon 20 centiméter hosszan benyúlva fényt közvetítenek a térbe.

Egy vízcsepp ereje

A legfelső – egyben a legmagasabb – szinten a látogató „alakor” búzamezőn találja magát, középen egy kúttal. A két főfalon a világfa felső része látható, amelyben buborékok törnek felfelé, így a vízzel teli oszlopból úgy hatol be a fény, hogy pászmája folyamatosan mozog a búzamezőn. Amikor a felfelé törő buborék a csúcspontra ér, a dob legmagasabb pontjából egy vízcsepp aláhull a kútba. A kútnak nincs alja, ezért a vízcsepp a következő szintre esik, ahol egy 1.5 méter átmérőjű kör alakú, 15 centiméter mély, feszített víztükrű átlátszó medencébe esik. A becsapódó vízcsepp mozgásba hozza a vízfelszínt, az így keletkező vízkörök esetleges helyen kicsordulnak a kútból, aláhullnak a földszintre, ahol 7 darab különböző méretű és hangolású, 30 fokos szögben álló, belülről megvilágított sámán dob helyezkedik el. A vízcsepp és a dob találkozása hangot ad, a kihangosítás által az épületen kívül különböző hangolású dob-hangokat, vagy dob- morajt hallunk. A nagydob hangja és ritmusa adja a pavilon szívverését.

Alakor búzacsíra

Az első szinten, ahol a feszített víztükrű medencébe hullik a vízcsepp, dupla falú üvegfödém a járófelület, ebben csírázik a búza. A csíraszöveten keresztül rálátunk az alsó szinten lévő dobokra, a földszintről nézve több ezer csírázó búzaszem mágikus (szürreális) képét látjuk, középen az életet jelentő víz karikákban lüktető rajzolatával. A búza kultúránkban az életfolytonosság – feltámadás – a szellemi esszencia és teremtő erő jelképe. A csírázó magvak folyamatos cseréje során a kikerülő csíra, amely kiváló táplálék, kis papírzacskóban minden látogatónak adható. A zacskón az alakor búza leírásával.

A múlt dobjai, a jelen hangjai

A dob művészi alkotás, installáció. Szerves épület szakrális belsővel. Lüktető és élő. A világfában úgy lüktet az éltető víz, mint érrendszerben a vér. A vízcsepp hangja, moraja a múlt dobjai, a jelen harangjai. Az alakor gabonaszárai a függőleges nádfalakból kiálló, fénylő üvegszárakkal való találkozása, a kút, az ablakokból szivárványra bontott fény, a folyamatos lüktetés a vízzel teli világfával, a dobok hangja, mindez egy sámán dob belsejében, a magyar táj szakrális emulzióját mutatja. A világfában összefutó buborékok, amelyek mind máshonnan jönnek, más sebességgel érnek össze középen, ahol együtt feltörve a magyar táj és tájban élő ember sokszínűségét mutatják. A második dob – fekvő dob – rendeltetése: piactér, piknik-étterem, színházterem, kiállító-tér, kongresszusi terem, fogadásokra alkalmas tér.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A napkollektorként működő ablakoké lehet a jövő

A fenti épület nyílászárói hétköznapi ablakoknak tűnnek, de nem azok.