Velence: reflektorfényben a hullámok energiája

Eddig ha Velence és a tenger kapcsolatáról hallottunk, többnyire a Lagunák Városát féltők szólaltak meg, akik szerint az emelkedő tengerszint előbb-utóbb elpusztítja az emberi kultúra eme élő emlékművét.

Most azonban az egykor híres kereskedő és hajós város, amely évszázadokon át az egyik legerősebb hatalom volt a mediterrán térségben, a maga hasznára próbálja fordítani e veszélyforrást, a hullám energiájának megzabolázásával.

Két évvel ezelőtt döntött úgy a velencei energiaügynökség, amelynek olasz neve, Agire, annyit jelent: cselekedni, hogy kísérletbe kezd a tengerből származó tiszta energia felhasználásának lehetőségeiről. A „Hullámok energiája” nevű projekt során két különböző villamos energiát termelő erőmű-prototípust, a Wem-et és a Giantet helyeztek el a nyílt tengeren. Egy harmadik berendezést is vízre bocsátottak, még pedig magában a lagunában, a Giudecca-csatornában. Mindhárom áramfejlesztőre folyamatos ellenőrző modulokat szereltek fel. Az Agire április 16-án szervez egy tanácskozást Velencében az eddigi eredmények bemutatására. A találkozón jelen lesz egy több cég képviselőiből álló francia küldöttség, amely akár kész lenne beszállni a tiszta energiatermelés eme újszerű rendszerébe, írja az energiacentrum.com.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.