Európai Uniós forrásból folytathatja a Tisza beregi részén az árvízvédelmi gát erősítését a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Kóthay László, a minisztérium szakállamtitkára sajtótájékoztatón Nyíregyházán

Uniós forrásból erősítik a gátat a Tisza beregi részén

Európai Uniós forrásból folytathatja a Tisza beregi részén az árvízvédelmi gát erősítését a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság – közölte Kóthay László, a minisztérium szakállamtitkára sajtótájékoztatón Nyíregyházán

A folyó töltését Vásárosnamény és Lónya között 28 kilométer hosszon, mintegy 6,5 milliárd forintos költségből emelhetik meg – mondta a környezetvédelmi és vízügyi tárca tisztségviselője. Kiemelte: a 15 ezer beregi lakos védelmét szolgáló fejlesztés előkészítése hamarosan lezárul és megkezdődik a földsánc magasítása.

Bodnár Gáspár, a nyíregyházi vízügyi szervezet igazgatója az MTI-nek elmondta: Vásárosnamény és Lónya között az 1977-ben elkezdődött fejlesztés folytatásaként emelik meg és szélesítik a töltést.A gáterősítés mellett felújításra kerülnek az árvízvédelmi létesítmények is. Így korszerűsítik a gátőrházakat, a folyószabályozási műveket és a megfigyelő állomásokat. A tervezési és a pályázat-előkészítési munkálatokra a Víziterv-Öko Konzorcium kapott megbízást, s a feladatokkal májusban végez a cég, s ősszel a kivitelezés is megkezdődhet.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy 1977-ben Gulács térségében kezdődött meg a Tisza beregi töltéseinek erősítése. A gátat 2005-ig Vásárosnaményig emelték meg az előírások szerintire. Egy kisebb szakaszon, Tiszakerecseny és Mátyus között 2007-ben emelték meg az árvizek ellen védő földsáncot.Bodnár Gáspár megemlítette, hogy Bereg határon túli oldalán Szalóka és Csap között már befejezte az ukrán vízügyi szervezet a Tisza gátjának erősítését, s emelik a töltést a folyóba torkolló Borzsa mentén is, Mezővári térségében.

Magyar oldalon ugyancsak előkészítés alatt van a Jánd és Gulács közötti vésztározó  létrehozása, amelynek költsége 24 milliárd forint körüli lesz. Az árhullámok szintjét csökkentő tározó várhatóan 2013-ig elkészül.

A beregi térségben utoljára 2001-ben pusztított árvíz, a Tisza töltése két helyen szakadt át Tarpánál. Az elöntött településeken több, mint 100 milliárd forint értékű kár keletkezett akkor.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.