A Tesla az elmúlt hónapokban egyre több energiát fektetett abba, hogy a sofőrök vezetés közben pontosabban lássák, hogy miket észlel az Autopilot.

Újabb lépés a teljesen önvezető Teslák felé

A Tesla az elmúlt hónapokban egyre több energiát fektetett abba, hogy a sofőrök vezetés közben pontosabban lássák, hogy miket észlel az Autopilot.

Az amerikai márka önvezető rendszere bár a jelenlegi állapotában még messze áll egy teljesen önálló robotpilótától, de Elon Musk villanyautós cége igyekszik a lehető leghamarabb a piacra dobni a teljes önvezetést, írta a teslasok.hu. Ehhez pedig a magabiztos, jól működő rendszer mellett fontos az is, hogy a tulajdonosok megbízzanak az Autopilotban. A Tesla éppen ezért igyekszik megmutatni a sofőröknek, hogy mennyire jól ismeri fel a helyzeteket a rendszerük. Idén nyáron egy nagy frissítés keretein belül jobban átláthatóvá vált az Autopilot érzékelése azzal, hogy szabadon forgathatjuk a kamerát a 3D-s nézetben, illetve akár rá is közelíthetünk az autóra. Nem is olyan régen a közúti jelzőbójákat is vizualizálták, vagyis ha bójás tereléshez érünk, akkor az Autopilot jelzi a kijelzőn azok pontos helyzetét. A legfrissebb update eközben arról árulkodik, hogy a Tesla hamarosan még több 3D-s modellt visz az érintőkijelzőre, hiszen egy ügyes Tesla-hacker talált két rajzot is a rendszer mélyén. Eszerint hamarosan a stop-táblákat és a közúti jelzőlámpákat is 3D-ben láthatjuk majd az Autopilot vizualizációján, amivel magasabb szintű betekintést nyerünk abba, hogy miket képes pontosan észlelni a Tesla rendszere. Amit még fontos megjegyezni ezekkel kapcsolatban, hogy az újonnan érkező frissítések kezdenek a városi közlekedésre összpontosítani, vagyis úgy fest, hogy a Tesla mostanra erősen ráfeküdt arra, hogy minél jobban mérje fel a helyzeteket az Autopilot lakott területen belül. A korábban megszabott hatéridő mégis vészesen közeleg, sőt. Szinte elképzelhetetlen, hogy Musk ígérete szerint még idén megkapják a korai hozzáféréssel rendelkező teslások a funkcióképes teljesen önvezető Autopilotot.

 

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.