Újabb biomasszás erőművet tervez a távhőszolgáltató

Újabb faaprítékos fűtőművet tervez a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft., ez a Vízöntő utcában a Távhő telephelyén épülne fel. A létesítmény egymilliárd forintba kerülne.

Jelenleg egy faaprítékos fűtőmű üzemel a Mikes Kelemen utcában, amely 7,5 megawattos, és ezzel a teljesítménnyel a város távhőigényének alig ötödét szolgálja ki. Ha megvalósul a Vízöntő utcába tervezett fűtőmű és a Sárdi-ér utcába építendő kiserőmű, csupán 25-30 százalék lesz a távfűtésre felhasznált gáz aránya a távfűtésben – tudtuk meg Németh Gábortól, a Szova ZRt. vezérigazgatójától. A megújuló energiák szerepének növelése a helyi távhőszolgáltatásban már több mint három évvel ezelőtt megfogalmazódott: a Távhő középtávú stratégiai fejlesztési tervében, majd két egymást követő évben a beruházás előkészítését elfogadták a társaság üzleti tervében, melyet tárgyaltak a felügyelőbizottságok és a Szova igazgatótanácsa, valamint a közgyűlés is, írja a vaol.hu.

Az elképzelés most került a nyilvánosság elé, amikor az engedélyező hatóság megkereste a telephely szomszédságában élő lakókat. A fűtőmű 10 megawattos lesz, a város távhőigényének csaknem 25 százalékát elégíti ki, a Vízöntő utcai, meglévő központi távhőellátási helyre csatlakozik, és például Oladot látja el a téli hónapokban. Környezetterhelése talaj és víz szempontjából nincs, levegő-minőség szempontjából minden kibocsájtott anyag esetében messze alatta marad a határértékeknek. Kizárólag faaprítékot égetnek benne – áll a műszaki dokumentációban. Az évi 13 ezer tonna alapanyagot napi 3-4 fuvarral szállítják az elkerülő útról a telephelyre, ahol a jelenlegi kazánház mögött fogják tárolni – tájékoztat Németh Gábor. A beruházás egymilliárd forintba kerül, 300 milliót egy rövidesen megjelenő pályázaton szeretne elnyerni a város, 450 millió forintos hitellel szállna be egy bank, a 250 millió forint önrész előteremtéséről még nincs döntés. A most a Vízöntő utcában működő gázmotoros erőművet szükség esetén ki lehetne váltani a rendszerből. A faaprítékos fűtőmű megépítésével várhatóan évi 130 millió forint megtakarítást érne el a távhőszolgáltató társaság. A beruházásra fordíthatná azt a 100 millió forintot is, amelyet a 2012. évi nyereségéből be kellene fizetnie az államkasszába.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.