Új napelemparkot adtak át Csepelen

Átadták a Fővárosi Vízművek új napelemparkját a vállalat csepeli telephelyén, a beruházás a társaság 900 millió forintos Napelemes energiatermelési programjának keretében készült el.

A Fővárosi Vízművek üzemeltetéssel kapcsolatos kiadásainak mintegy 8 százalékát teszi ki a villamos energia költsége. A fővárosi önkormányzat támogatásával tavaly elindított Napelemes energiatermelési program egyszerre szolgálja a környezeti fenntarthatóságot, a vízellátáshoz szükséges energiaellátás biztonságát és a hatékonyságot – mondta az átadón Keszler Ferenc, a vízművek vezérigazgatója. Ismertette: a vállalat öt budapesti gépházánál és békásmegyeri oktatási központjánál már telepítettek napelemeket. Az új, a csepeli ivóvízkezelő mű területén kialakított napelempark 220 kilowatt energia-előállítási kapacitással rendkezik. A vezérigazgató elmondta, a számítások szerint kedvező, 9-10 év a program keretében megvalósuló beruházások megtérülése, de ennél gyorsabb is lehet. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy a fővárosi önkormányzat kiemelten fontosnak tekinti a budapesti közszolgáltatások színvonalát. A program keretében a csepeli telephelyen újabb 277 kilowatt kapacitású napelempark készül, a ráckevei gépháznál 490 kilowatt kapacitású. A Fővárosi Vízművek másik vízbázisán, a Szentendrei-szigeten három ütemben összesen 2000 kilowatt energiatermelést lehetővé tevő rendszer épül majd ki. További 13 helyszínen kisebb, háztartási méretű kiserőművek létesülnek, 450 kilowatt feletti összteljesítménnyel – mondta.

A csepeli napelempark megvalósítását a tervezéstől az engedélyeztetésen át a telepítésig az Elmű-Émász vállalatcsoport tagja, a munkát közbeszerzésen elnyerő Elmű-Émász Solutions Kft. végezte. A napelempark által termelt áram a Fővárosi Vízművek csepeli telepe és a Csepel-szigeti víztermelő kutak energiaszükségletének biztosításához járul hozzá, ezzel részben megújuló energiaforrásra alapozva a vízellátást. Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász igazgatósági elnöke kiemelte: Elmű-Émász Solutions a vállalatcsoport tavaly alapított új tagja, amelyet a társaság szolgáltatásainak bővítése érdekében hoztak létre.

 

Képünk illusztráció.

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.