Új energiafűzfajta nemesítésén dolgozik egy dombóvári cég

Az eddigieknél nagyobb hozamú és megbízhatóbb energiafűzfajta nemesítésén dolgozik a dombóvári Agrár-Béta Kft. a Magyar Tudományos Akadémia szegedi biológiai kutatóközpontjával közös, több mint 500 millió forintos projektben.

Az új fajta létrehozásához 378 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a két szervezet konzorciuma.

Molnár István, a kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek csütörtökön elmondta: jelenleg alig van magyar nemesítésű fűzfajta, ezért a magyar gazdák főleg svéd fűzfajtákat termesztenek, amelyek nehezen alkalmazkodnak az itteni viszonyokhoz. Ezeknek 8 és 23 tonna között ingadozik a terméshozama, és több vizet igényelnek, mint amennyi Magyarországon rendelkezésre áll.

A másfél éves projekt keretében diploidizációs (megkettőző) és poliploidizációs (sokszorozó) eljárással hoznak létre új fűzfafajt, vagy fajokat, a fajok kromoszómaszámát – amely a termés mennyiségét befolyásolja – megkettőzik vagy megsokszorozzák. Ez a legegyszerűbb termésnövelési, de a fafajoknál nem megszokott nemesítési mód – tette hozzá.

Az új fajta nagyparcellás kísérleti termesztése jövő tavasszal kezdődhet, az első vizsgálati eredmények 2014. júniusban várhatók. A cégvezető ismertetése szerint legalább három év kell ahhoz, hogy a nemesített fajt szélesebb körben is termeszteni lehessen.

Az Agrár-Béta Kft. jelenleg 86 hektárnyi, Kapos-menti árterületen termeszt energiafűzt, a növényt további 43 hektáron tervezik telepíteni.

A fűzből származó aprítékot biomasszakazánban égetik el, és bioetanolgyártáshoz szükséges gőzt állítanak vele elő. Az  etanolgyártás során keletkező szeszmoslékot egy évi 14 500 megawattóra áramot előállító biogázüzemben használják fel.

Jövőre a bioetanolüzem hőszükségletének 70 százalékát saját energiafűzből fedezik – mondta Molnár István.

A több mint kétmilliárd forintos beruházással épült  bioetanol- és a biogázüzemet a cég szászázalékos tulajdonában lévő Agrár-Bioetanol Kft. működteti; az évi hatmillió liter etanolt külföldön, a biogázüzemben termelt áramot a Mavir Zrt.-nek értékesítik. Az ügyvezető közlése szerint mindkét létesítmény javuló üzleti eredménnyel működik.

A 2200 hektáron növénytermesztéssel foglalkozó Agrár-Béta Kft. 2011-ben 995 millió forintos nettó árbevételt és 291 millió forint adózott eredményt ért el. A cég 2012-es nettó árbevétele egymilliárd 78 millió forint, az adózott eredmény pedig 331 millió forint volt.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.