UIRR – Az EU a környezetkímélő közlekedést részesíti előnyben

Az Európai Unió közlekedéspolitikája egyre inkább a környezetkímélő megoldásokat helyezi előtérbe, ezért a kombinált árufuvarozásnak jelentős szerepe lesz a jövőben – hangzott el a kombinált fuvarozással foglalkozó vállalatokat tömörítő európai szövetség, az UIRR megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő konferencián csütörtökön.

A brüsszeli székhelyű európai szakmai érdekvédelmi szövetséget 1970-ben nyolc kombinált árufuvarozással foglalkozó vállalat hozta létre Münchenben, jelenleg tizennégy országból 18 tagja van, köztük a Hungarocombi Kft.
Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a válság az európai kombinált árufuvarozást is érzékenyen érintette,  1998-2008. között évente elért átlagosan 6 százalékos növekedés tavaly 17 százalékkal esett vissza a tagvállalatoknál, viszont az idén már javulásra lehet számítani az európai gazdaságok beindulása révén.
A szövetség adatai szerint a tagvállalatok – amelyek az európai kombinált árufuvarozás mintegy 70 százalékát adják – tavaly 4 millió 990 TEU-t (egy TEU megfelel egy hat méter hosszú konténernek) teljesítettek, országaikban belföldön 24 millió tonna árut fuvaroztak, 8,4 milliárd árutonna-kilométert teljesítettek. A határon átnyúló forgalomban 37,1 millió tonna árut továbbítottak, teljesítményük meghaladta a 30,4 milliárd árutonna-kilométert.
A konferencián részt vevők hangsúlyozták, a kombinált árufuvarozás versenyhelyzetének javulását vetíti előre, hogy a közlekedési miniszterek tanácsa nemrégiben megváltoztatta az európai úthasználati díj, az eurovignette szabályozását. A közút használati díjába beletartozik majd a környezetet károsító externális költség, illetve a zajártalom.
A szövetség reményei szerint az eurovignette bevezetésével csökkenhet a vasút versenyhátránya, ami abból adódik, hogy vasúton mindenütt pályahasználati díjat kell fizetni szemben a közúttal.
Berényi János, az európai kombinált árufuvarozók és vasúttársaságok közötti legmagasabb szintű egyeztető fórum, az Interunit elnöke az ünnepi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, fontos, hogy Európában javuljon a vasúti infrastruktúra, ezáltal gyorsabb legyen az áru továbbítása a kombinált árufuvarozásban.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.