Törölték Európa legnagyobb napenergiás kiállítását

Újabb jelentős szolár esemény került fel a Covid-19 miatt törölt események listájára. A „The Smarter E” rendezvényre a következő évben kerül majd sor.

A fotovoltaikus ágazat rendezvényeit szervező Solar Promotion GmbH és a Freiburg promóciós testület, a FWTM GmbH & Co KG ma jelentették be, hogy az idén nem tartják meg az Intersolar Europe napenergia és energiatárolás témájú kereskedelmi bemutatót, írta az mnnsz.hu. A két cég üzenetében ezt közölt a kiállítókkal: „A valamennyi ágazatot érintő jelentős hatások és az év második felére is vonatkozó tervezési bizonytalanságok miatt úgy döntöttünk, hogy töröljük a 2020-ra tervezett eseményt, és 2021 júniusában fogjuk ismét megtartani”. A döntés meghozatalára a kiállítókkal és az iparági szervezetekkel egyeztetve került sor a világszerte egyre nagyobb mértékben terjedő Covid-19 fertőzések illetve a visszaszorításuk érdekében meghozott korlátozó intézkedések hatásai miatt. „A következő „The smarter E Europe” [kiállítás] új kitűzött dátuma 2021 június 9-11. lesz” – erősítették meg a vállalatok. A rendezvény a legnagyobb olyan kiállítás Európában, amelyet teljes egészében a napenergiának és az energiatárolási ágazatnak szentelnek. Idén a szervezők szerint 45 ország 1400 kiállítójának fogadására és több mint 160 ország 50 000 látogatójára számítottak. Az utóbbi hetekben törölték vagy elhalasztották a szolár ágazat legfontosabb eseményeit az egyre súlyosbodó Covid-19 járvány kitörése miatt.

 

Ajánlott tartalom

Mutatjuk a gazdaságos napelemes rendszert, 500 ezerért árulják!

A Zendure 500 ezer forintért árulja a napelemes rendszerét, amely az erkélyre telepíthető.