Több mint ezer helyszínen szedik majd a szemetet a TeSzedd! önkéntesei

Már több mint ezer helyszínen lehet csatlakozni a “TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akcióhoz – ismerteti az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) Nonprofit Kft. az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A legnagyobb magyar szemétgyűjtési mozgalom az idén háromnapos lesz: május 9-11. között szedhetik a szemetet az akció keretében az önkéntesek.

A közleményben Török Zsolt, az OHÜ szóvivője kiemelte: évről évre egyre többen jelentkeznek a TeSzedd! akcióra, amit a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) megbízásából az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szervez.

A regisztráció megnyitása – március eleje – óta mostanáig 1053 találkozási pontot hoztak létre az önkéntesek. Ezeken a pontokon 1422 csoport tagjai gyűlnek majd össze szemetet szedni. Az eddigi adatok szerint összesen több mint 74 ezren vesznek majd részt a szemétgyűjtésben. Nagyrészt általános iskolák, önkormányzatok és cégek jelentkeztek, illetve hoztak létre találkozási pontot.

Új pontot május 2-án éjfélig lehet még létrehozni a www.teszedd.hu weboldalon, és ez a határideje az önkéntesek regisztrációjának is. A találkozási pontokon bárki csatlakozhat bármelyik nyílt szemétgyűjtő csoporthoz.

A szemétgyűjtéshez szükséges eszközöket – gumikesztyűket, zsákokat – az OHÜ biztosítja és juttatja el az egyes találkozási pontokra a helyi koordinátorokhoz. Szintén az OHÜ gondoskodik az akció keretében összegyűjtött szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról.

A TeSzedd! akcióval Magyarország csatlakozik az Európai Bizottság Let’s Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) projektjéhez. Ennek keretében május 10-én Európa 28 országában tartanak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciót – olvasható a tájékoztatóban.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.