Delfinbefogás és a japánok – The Cove (Az Öböl)

Van egy film, amit péntek óta adnak az amerikai mozikban. Ennek a címe ‘The Cove‘ (avagy Az Öböl), melyben egy csapat aktivista és filmes beszivárog egy erősen védett öbölbe, ahol tanúi lesznek és dokumentálják azon eseményeket, amiket szándékosan elrejtenek a nagyközönség elől: évente több, mint 20.000 delfint mészárolnak le a húsukért, melyekben az ólomtartalom eléri a mérgező szintet, és ételként dobják piacra Japánban, gyakran, mint bálnahúst.

23 000 delfint ölnek le a japánok minden szeptemberben, szokásos menetrend szerint.

A halászok a vadon élő delfinek ezreit becsalogatják egy rejtett kis japán öbölbe – Taiji-ban, ahol fogságba ejtik őket. Némelyeket eladnak akvaparkba, hogy mulattassák a közönséget, a többit – leölik, húsát eladják.

Erről készített “The Cove” (Az öböl) címmel dokumentumfilmet – természetesen rejtett kamerákkal – Ric O’ Barry.

Ric O’ Barry delfintréner. Amerika-szerte jólismert személyiség,

mert ővele készült az 1960-as években a delfinekről szóló sikeres tévésorozat, a “Flipper”.

Az új öko-dokumentumfilmet nagy várakozás előzi meg – pénteken mutatják be, és kiemelkedő sikert jósolnak neki. A Japánban való forgalmazásra még nem kaptak engedélyt. A japán kormány nem érti, mi a probléma a filmben bemutatottakkal kapcsolatban, mondván, semmi törvénybe ütköző nem történik, különböznek a kultúrák – ennyi az egész.

O’ Barry az elmúlt nyolc esztendő során – a dokumentumfilm elkészítésével kapcsolatban – számtalanszor utazott Taiji-ba. Ma már álcáznia kell magát a városban, hogy ne vonja magára azonnal a halászok és a rendőrség figyelmét.

A 69 éves delfintréner abban bízik, hogy “Ha ezt a filmet megnézik az emberek Japánban, örökre be fogják zárni a telepet”.

O’ Barry azóta harcol a delfinek fogságban tartása ellen, amióta a nevezetes tévé-show sorozat céljára delfineket trenírozott – és az egyik állat önszántából véget vetett az életének: szándékosan felhagyott a levegővétellel, amíg meg nem halt.

“Ric egy hős” – mondta a film igazgatója, Louie Psihoyos, aki a National Geographic magazinnak szokott fényképezni. “Sikeres volt, híres volt, gazdag volt. Ezt mind odahagyta, hogy a lelkiismeretét kövesse.”

A delfinbefogást a delfinshow-biznisz tartja fönn, mondja O’Barry. A delfin-show világszerte, de főleg az Egyesült Államokban nagy pénzt hoz. Sokmilliárd dolláros üzlet, amit az is bizonyít, hogy egy delfinért akár 150 000 dollárt is fizetnek a parkok…

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.