Texasban felrobbant az amerikai szélerőmű-bomba

Az Egyesült Államokban dinamikusan emelkedik a megújuló energiatermelő egységek aránya. Nem, nem a palagázról van szó (hisz az nem is zöldenergia), hanem a napról és a szélről. Utóbbi az amerikai energiaszükségletnek már több mint 5,15 százalékát adja, sőt, márciusban Texasban rekordot is döntöttek azzal, hogy egy ideig a szélturbinákból nyert villamos energia az állami szükségletek 29-ára volt elegendő. És a folyamatnak még egyáltalán nincs vége.

Az idei év első négy hónapjára vonatkozó amerikai energetikai adatokat publikáló Energy Information Administration (EIA) két meglepő jelentéssel állt elő a napokban. Az egyik arról szól, hogy az USA folyamatos rekorddöntésben van a megújuló energiatermelésben, a másik, hogy tovább nőtt az ország CO2 kibocsátása.

A jelentést elemző Cleantechnika azt írja, hogy a megújuló energiaforrások (pl. biomassza, geotermikus energia, vízenergia, napenergia, szélenergia) 2014 első harmadában több mint 14 százalékát adta az ország villamos energia termelésének, amivel arra a szintre lépett, melyről korábban azt gondolták, hogy az USA 2040-ig nem érheti el.

A legnagyobb ugrást, az egy évvel korábbi szinthez képest 108 (!!!) százalékos növekedést a napenergia termelés produkálta. Ez nagyrészt annak az eredménye, hogy Kaliforniában több mint 700 megawatt “tetőtéri napenergia” dolgozik már a 2145 MW közüzemi méretű napenergia berendezés mellett. Májusban ez már az állam áramigeinek 14 százalékát képes volt kielégíteni – ami egy év alatt 6 százalékos növekedést jelent.

A szélenergia-termelés kissé meglepő módon az olaj hazájában, Texasban ugrott meg a legjobban. Március 26-án, igaz, csak egy rövid időre, de a texasi szélturbinák adták az állami áramszüksélet 29 százalékát. Az USA energiatermelésének jelenleg 5,15 százaléka “készül” szélből, de az EIA előrejelzése szerint ez akár már az idén 7 százalékra ugorhat. Az alternatív üzemanyagok térnyerése is folytatódott, jelenleg 11.74 százalékon áll az üzemanyagként használt etanol, és 10,85 százalékon a biodízel részaránya.

Ugyanakkor a növekedés a fosszilis tüzelőanyag felhasználásában is kimutatható: 5,48 százalékkal nőtt a CO2-kibocsátás az első negyedévben – elsősorban a szén és a földgáz használat megugrása miatt. Az EIA prognózisa azonban az, hogy a fosszilis tüzelőanyagokra épülő CO2-kibocsátás az év végére csak 2,2 százalékos plusz mutat majd.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.