Tesla Model Y- még nem is kapható, de már tuningolják

Rajongók már tuningolják a Tesla Model Y autót, holott az még kereskedelmi forgalomban nem is kapható.

A Tesla Model Y még nem is vásárolható meg, de vannak akik már azt képelik el, hogy hogyan fogják még sportosabbá tenni, írta a teslasok.hu. Az Unplugged Performance jelenleg a fenti képet adta ki a Model Y módosításaik kapcsán, amikből el tudjuk képzelni, hogy hogyan finomhangolják majd teljesítményre a Tesla legújabb modelljét. Jelenleg még nem olyan sok cég foglalkozik utángyártott kiegészítőkkel és teljesítménynövelő csomagokkal Teslákhoz, de az Unplugged Performance pont ilyen. Hírnevüket a S-APEX modellükkel szerezték, amit egy Tesla Model S P100D-ből készítenek el. Persze az S-APEX óta a Model 3-ra vetettek néhány pillantást és módosításaikkal például sikerült elérniük, hogy az autónak kisebb legyen a légellenállása. Ben Schaffer, az Unplugged Performance vezérigazgatója bizakodóan nyilatkozott a Model Y kapcsán, szerinte módosításaikkal képesek lesznek hozni a Model 3 Performance teljesítményét. Ez hihető is lehet, hiszen a Model Y nagyrészt a Model 3 alkatrészeiből készül, csupán egy nagyobb autó lesz. Az UP változtatásaival az idén márciusi TeslaCorsa során a Buttonwillow versenypályán a Model 3 1 perc 58,5 másodperces rekordot állított fel utcai gumik használatával, szóval értik a dolgukat.
Ezekre a Model Y módosításokra lehet számítani tőlük egyelőre:

  • teljes CFD (computational fluid dynamics) elemzés
  • optimalizált légellenállási teljesítmény
  • 6 darab nagyobb méretű Piston karbon kerámia fék
  • állítható tekercsfelfüggesztés
  • több kettős lineáris rugó
  • állítható lengőrudak
  • állítható első és hátsó felfüggesztő karok
  • Performance csomagbeli fékbetét, fékrotor és fékvezeték
  • több különböző ultra-könnyű kerék opció 19 és 21 col közti méretekben

Bár a Model Y a legkevésbé sportos az eddigi Teslák közül, ezekkel a módosításokkal minden bizonnyal más vezetési élményt fog nyújtani.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.