Termálvízzel fogják fűteni Gyopárosfürdőt

A jövőben termálvízzel fogják fűteni az Orosháza melletti Gyopárosfürdőt, s ezzel jelentősen csökkentik a fürdőkomplexum működési költségét – közölte a város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

Dancsó József (Fidesz) elmondta: az önkormányzat sikerrel pályázott és nyert el az uniós alapoktól több mint 265 millió forint, vissza nem térítendő támogatást, és biztosítja a beruházáshoz szükséges további, szintén 265 millió forintos önrészt a fenntartásában működő fürdő fűtésének korszerűsítésére.
A polgármester, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is, hozzátette: a fürdő fűtését jelenleg gázzal oldják meg, ez éves szinten több mint 60 millió forintba kerül. Az új technológia viszont a már meglévő termálkút hasznosításán alapul: a termálkút 90 Celsius-fok fölötti hőt produkál, s ez azt jelenti, hogy a lehűlt vizet még mindig 50 fokos hőmérsékleten sajtolják majd vissza a talajba.

A polgármester jelezte, hogy az új fűtésrendszer “nulla kibocsátású”, vagyis a továbbiakban nem kell számolni a gáz elégetése után keletkező szén-dioxiddal.
A fürdő fűtésének korszerűsítése várhatóan a jövő év őszére fejeződik be, ám Dancsó József közlése szerint ezzel nem áll le a fejlesztés. A rendszer ugyanis csak 50 százalékos kihasználtsággal fog működni, vagyis lehetőség kínálkozik arra, hogy a környező szállodák, magánházak is áttérjenek erre az alternatív energiára.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.