Tag Archives: iszapömlés

Bakonyi szabadlábon

A Veszprémi Városi Bíróság elrendelte Bakonyi Zoltán azonnali szabadlábra helyezését, közölte Bánáti János, a Mal Zrt. vezérigazgatójának jogi képviselője. Az ügyvéd elmondta: a döntés fő indoka az, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja sem állapítható meg az eljárás ezen kezdeti szakaszában. Az ügyészség fellebbezett a bíróság döntése ellen.

Bővebben

A Mal Zrt. elnöke sajnálja a történteket

A dolgozók betartották a műszaki előírásokat, a cég nem felelős a vörösiszap-katasztrófáért, mondta Tolnay Lajos, a Mal Zrt. elnöke. Nagyon sajnálja a történteket, és mélyen együtt érez a katasztrófa áldozatainak hozzátartozóival. Feladatának tekinti a károk enyhítésében való részvételt, és mindent megtesz azért, hogy a vállalat biztonságosan újból üzemszerűen működjön.

Bővebben

Pénteken térhetnek vissza a kolontáriak

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a kolontáriak legkorábban pénteken térhetnek vissza településükre, akkorra fejeződik be ugyanis a területet védő új gát végleges kiépítése. Pintér a Veszprémbe kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón közölte: az épülő védmű már jelenleg is képes lenne egy újabb iszapömléstől megvédeni Kolontárt és Devecsert, így a települések kitelepítésére vonatkozó vészhelyzet elhárult.

Bővebben

Tolnay: A Mal nem felelős a katasztrófáért

Itt nem svindlerek működnek, hanem külföldön is elismert szakemberek. A dolgozók betartották a műszaki előírásokat, a cég nem felelős a vörösiszap-katasztrófáért – mondta Tolnay Lajos, a MAL Zrt. elnöke a Figyelőnek. Értéke csak egy működő vállalatnak van, ez a károsultak megsegítése szempontjából is fontos - hívta fel a figyelmet Tolnay Lajos. A Magyar Alumínium Zrt. elnöke a Figyelőnek adott interjúban emlékeztetett: cégük látja el az európai piacok 13 százalékát, termékeik most jutottak el Indiába, és az Egyesült Államokba.

Bővebben

Iszapömlés – A sérült kazettán további változás nem tapasztalható

Nem tapasztalható újabb változás a sérült kazettán - közölte a tározónál végzett legfrissebb ellenőrzések eredményeit Dobson Tibor kármentesítési szóvivő szerda hajnalban az MTI-vel. A szóvivő hangsúlyozta: 24 órában figyelik a sérült kazettát, amelyben - hívta fel ismételten a figyelmet - massza van, így az csak pár száz méterre juthatna el, ha kidőlne a gát. Hangsúlyozta azt is, hogy a mellette levő, 9-es kazettából is jórészt sikerült kiszivattyúzni a vizet.

Bővebben

Megfenyegették a gátszivárgást emlegető dolgozókat

Kirúgással fenyegették azokat a dolgozókat, akik túlságosan sokat és hangosan beszélnek a gát állapotáról - írta szerdai számában a Népszabadság a MAL Zrt vezetője, Bakonyi Zoltán ellen tett tanúvallomásokra hivatkozva. A napilap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülései szerint több mint húsz terhelő vallomást jegyzőkönyveztek a nyomozók Bakonyi Zoltán ellen. A Népszabadság úgy tudja: ellene vallottak állítólag a társaság egyes felső és középvezetői is.

Bővebben