Szoftverekkel keresik a szélkerekek ideális helyét

Egyre nehezebb megfelelő helyszíneket találni az új létesítményekhez. Miután a korábbi beruházások során már számos alkalmas helyszín elkelt, ezért az új szélkerekek elhelyezése kapcsán a szakemberek és a cégek egyre inkább rá vannak szorulva a hatékony szimulációkra.

Anders Rhod Gregersen, a Vestas nevű dán cég IT-szakértője kifejtette, hogy a jó helyszínek közül már számos foglalt, ezért most a sokkal összetettebb helyszínek kerülnek előtérbe. A vállalatok általában virtuális modelleket alkalmaznak és a számításoknál figyelnek az átfogó időjárási adatokra is. A Vestas például immár 16 éve alkalmazza a számítógépes modellezésnél az időjárási információkat, így tökéletesen szimulálhatók egy kiválasztott helyszín adottságai és megtudható, hogy megfelel-e egy szélkerék üzemeltetésére.

Nem csupán a szél ereje számít, hanem az iránya is és az sem jó, ha az adott helyen például túl erős széllökések vannak. Az új eszközök jelentős mértékben javítottak a meglévő adatok kiértékelésén és lemodellezésén. Általában a szélmérőket egy évre szokták kihelyezni a lehetséges helyszínekre, az előrejelző szoftverek alkalmazása viszont teljesen új helyzetet teremtett. Az új módszerek ugyanis sokkal precízebb prognózisok elkészítését teszik lehetővé és felmérhető az is, hogy a területen létrehozott szélerőműpark milyen teljesítményre lenne képes.

A feladat azért különösen nehéz, mert a szélviszonyok akár néhány méteren belül is megváltozhatnak, így pedig nagyon nehéz pontos előrejelzéseket készíteni. A Vestas például nem garasoskodott, még egy saját szuperszámítógépet is üzembe helyezett. Ezzel a helyi viszonyok akár egy 10 x 10 méteres terület esetében is szimulálhatók. A módszer nem új, Angliában vízerőművek telepítéséhez használnak olyan szoftvert, amely minden szükséges előzetes számítást el tud végezni. A program műholdfelvételek segítségével találja meg a jövőbeli vízerőművek ideális építési helyszíneit és közel 30 szempontot vesz figyelembe. Ezek az információk országosan és ingyenesen hozzáférhetők, írja az sg.hu. 

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.