Szigetelik és napkollektorral látják el a törökszentmiklósi idősek otthonát

Pályázati támogatással megújul a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat időseket és pszichiátriai betegeket ellátó otthona Törökszentmiklóson – közölte az önkormányzat alelnöke az Új Széchenyi Terv keretében induló projekt nyitórendezvényén.

A megyei önkormányzat az önerős forrással együtt kereken 140 millió forintot fordíthat az Angolkert Otthon energiatakarékos működtetésének átalakítására – mondta Borbás Zsolt. Tájékoztatása szerint az önkormányzat több mint 80 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Környezet és Energia Operatív Program keretén belül kiírt pályázaton. A fenntartó pénzügyi hozzájárulása több mint 59 millió forint. Az idei fűtési szezon kezdetére hőszigetelik a főépület és a konyha falait, illetve födémeit, kicserélik a külső ajtókat, ablakokat, valamint korszerűsítik a fűtési rendszert. Az önkormányzat saját anyagi forrásból napkollektorokat is kiépíttet. A fejlesztéssel a számítások szerint évente 6 millió forinttal csökkenthető az intézmény energiaköltsége, illetve a környezetvédelmi mutatók is javulnak majd. Az Angolkert Otthonban jelenleg százhetven, jobbára ötven év feletti embert látnak el.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.