Számba veszik a Kínában fellelhető növényfajokat

A Kínában fellelhető valamennyi növényfaj felmérését, illetve védelmét szolgáló mintegy 10 éves program bevezetését hirdette meg a Botanikus Kertek Kínai Szövetsége.

A tervek szerint a szakemberek feltérképezik az ország 94 botanikus kertjét, és számba veszik, illetve katalogizálják az országban található növényfajokat. A szakemberek a Hszinhua hírügynökségnek elmondták, a Kínában őshonos növényeknek mindössze 66 százaléka élvez védettséget.

A ritka, illetve veszélyeztetett fajoknak mindössze 34 százaléka kap megfelelő védelmet, ami közel sem kiegyensúlyozott, tartományonként is eltérő.

A védelmi program egyelőre nyolc különböző földrajzi egységre osztva vette kezdetét. A regisztráció során feljegyzik az adott növény veszélyeztetettségi fokát, meghatározzák a teendőket, és mindezt kiegészítik a közvélemény figyelmét felkeltő ismeretterjesztő projektekkel.

A szakemberek eddig már elvégezték az ország különböző részeiből származó több mint 36 ezer őshonos növényfaj meghatározását, továbbá intézkedtek védelmükről, esetenként “áthelyezésükről”, úgynevezett “magbankok” létrehozásáról és védelmi zónák kialakításáról.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.