Súlyos vízhiánnyal küzd az Amazonas folyó

Utoljára fél évszázaddal ezelőtt volt olyan alacsony az Amazonas vízállása mint mostanában, ugyanis a Brazíliát sújtó hatalmas szárazság a világ leghosszabb folyójaként számon tartott vízi óriást sem kímélte.

Az Amazonas régió fővárosának számító Manausnál a vízállás jelenleg alig éri el a 19,34 métert, pedig a vízi út átlagos mélysége itt 23,25 méter szokott lenni – közölte az ország Földtani Szolgálata. Utoljára 1963-ban volt ilyen alacsony a folyó vízállása. A szakemberek véleménye szerint Brazíliának jelenleg a legpusztítóbb szárazsággal kell szembenéznie 1963 óta. Az október végéig összegyűjtött adatok is valószínűleg ezt az eredményt fogják megerősíteni.
Az Amazonas egyes részeinek drasztikus apadásáról árulkodnak azok a szokatlan jelenetek is, ahogy gyerekek fociznak a Manaust keresztező Quarenta mellékfolyó kiszáradt medrében. Még rosszabb helyzetben van azonban az a hét, a folyó felsőbb szakaszán lévő város, amelyeket kizárólag a vízi közlekedés köt össze a civiliázóival, és amelyeket most teljesen elvágtak a külvilágtól az elapadt vízi utak.

“Vannak olyan települések, amelyeket nem lehet gyalog megközelíteni, és ezért helikopterekre van szükségünk” – panaszolta az egyik város polgármestere a Folha de Sao Paolo című brazíliai napilapnak. Azok a helyi lakos azonban, akik már az 1963-as pusztító aszályt is átvészelték, viszonylag nyugodtan állnak hozzá a kialakult helyzethez, mert mint elmondták, ezúttal legalább van ivóvizük és a vízhordó teherautók is kéznél vannak. “Az aszály lehetetlenné teszi a vízi közlekedést, de ma már helikopterre szállhatunk, ha szükséges” – mondta egy 74 esztendős lakos.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.