Sugároznak a japán utazók Kínában

Erős radioaktivitást mértek két japán utazón és egy Tokióból érkezett teherhajón Kínában – közölte pénteken a kínai szakhatóság.

A két japán állampolgár még szerdán érkezett légi úton a kelet-kínai Vuhszi (Wuxi) városba, ahol a fedélzeti ellenőrzésen szűrték ki őket. Az utasokon mért sugárzás “jelentősen meghaladja” a megengedett mértéket – áll a minőségfelügyeleti, -ellenőrzési és karantén főhivatal(AQSIQ) közleményében. Az egyik utas a Fukusima prefektúrától mintegy 350 kilométerre fekvő Naganóból érkezett, míg a másik a Fukusimától 200 kilométerre lévő Szaitama prefektúrából jött. A két japán személyt kórházba szállították, orvosi ellátásban részesítették őket, a csomagjaikat, ruháikat ugyancsak kezelték – szól a tájékoztató, amely még megjegyzi: a két japán nem jelent veszélyt a környezetére.

Az AQSIQ ugyancsak pénteken jelentette be, hogy a normálistól eltérő sugárzást mértek egy kínai kikötőben egy japán teherhajón. Azt nem közölték pontosan, hogy magán a hajón vagy a rakományán észlelték a szennyezettséget.
A Mitsuki O.S.K. Lines hajója az Egyesült Államokból indult és Tokió érintésével érkezett a Fucsien (Fujian) tartományi Hsziamenbe (Xiamen) kedden reggel. A szakhatóság egy nappal korábban szólította fel a helyi állomásokat, hogy fokozzák a Japánból érkező élelmiszerek ellenőrzését. A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint további intézkedésig a hajó még a kikötőben horgonyoz. A kínai nukleáris biztonsági felügyelet csütörtökön bejelentette, hogy Kínát további három napig nem éri el a japán atomerőműnél keletkezett radioaktív szennyeződés, így egyelőre nincs veszélyben a kínai környezet és a Kínában élők egészsége.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.