Biomassza-erőművel kombinált környezetbarát bioetanol-gyártást szabadalmaztat a Magyar Bioenergetikai (Mabio) Zrt., amely partnercégekkel Magyarországon két, Romániában pedig egy ilyen üzemet tervez felépíteni összesen 300 millió eurós beruházással.

Speciális bioetanol-biomassza-üzemeket építene a Mabio

Biomassza-erőművel kombinált környezetbarát bioetanol-gyártást szabadalmaztat a Magyar Bioenergetikai (Mabio) Zrt., amely partnercégekkel Magyarországon két, Romániában pedig egy ilyen üzemet tervez felépíteni összesen 300 millió eurós beruházással.

Nemes Dénes, a társaság vezérigazgatója, társtulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy az új technológia olyan, a fosszilis energiahordozóktól teljes mértékben függetleníthető bioetanol-üzemek kialakítását teszik lehetővé, amelyek a gyártás mellékterméből hőt- és áramot termelnek. A cég a hónap elején adta be kérelmét a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz, hogy levédessék a saját fejlesztésű technológiát.

A 6,3 millió euró jegyzett tőkéjű társaság először a Békés megyei Csabacsűdön, majd a Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson, és a romániai Dolohoi mellett tervezi felépíteni üzemeit, ahol 2010 és 2012 között kezdődhetne meg fokozatosan a gyártás. A cég üzleti terve alapján 2010-ben már 75 millió euró forgalommal számol az aktuális tőzsdei árakat figyelembe véve.

A Mabio egy nemzetközi befektetési alappal, egy megújuló energiával foglalkozó gyártóval, és egy második generációs bioetanol fejlesztésével foglalkozó céggel együtt kívánja finanszírozni beruházásait, a költségek 10 százalékát az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati forrásaiból remélik. A csabacsűdi üzem környezetvédelmi engedélyeztetése most zajlik, a létesítmény előzetes engedéllyel már rendelkezik. A beruházó tervei szerint az üzem 2010-re épülhet meg 107 millió eurós beruházással.

A Mabio az üzemek helyszínein mintegy 800 millió forint értékben már megvásárolta a földeket. A teljes projekt megtérülését a cég vezetői 8 év alatt várják. A 30 hektáron épülő termelő üzem évente összesen 1,75 millió tonna kukoricát igényel alapanyagként, amelynek beszerzésére már megszülettek a beszállítói szerződések. A tervezett mennyiségű bioetanol-gyártásra tíz évre kötötte meg a cég megállapodásait a helyi kukoricakereskedőkkel és integrátorokkal.

Az üzemek a saját energiaszükségleten felül a szomszédos településeknek a közüzemi energiaellátásába, főként a hőellátásba is be tudnak kapcsolódni. A csabacsűdi gyár kazánjai a kalkulációk szerint 49,9 megawatt hőenergiát állítanak elő, a névleges villamos-energia termelő képesség 6,2 megawatt.

Nemes Dénes közölte, hogy a Mabio az elmúlt években laboratóriumban és üzemi körülmények között tesztelt, speciális technológia eredményeként 1 liter bioetanolt 100 forint alatt elő lehet állítani 150-170 eurós tonnánkénti kukoricaárak mellett. Összehasonlításként említette a hagyományos, földgáz-alapú
energiaellátáson alapuló bioetanol-gyártást, amit 125-130 forintos literenkénti költség jellemez.

A vezérigazgató hangozatta, hogy a zéró szén-dioxid kibocsátású üzemek a hagyományosnál kedvezőbb energiamérleggel és kibocsátási adatokkal rendelkeznek. A földgázra alapuló bioetanol-gyártással a
teljes életciklusra vetített energiamérleg 90 százalékos, azaz kevesebb energiát tartalmaz a végeredményként kapott bioüzemanyag, mint ami az alapanyag-termelés és feldolgozás során fogyott. A Mabio technológiája 130 százalékos energiamérleget tesz elérhetővé, 30 százalékkal kedvezőbb szén-dioxid kibocsátási jellemzők mellett. A Mabio bioetanol-programja a projekt kiteljesedésével 2 ezer új munkahelyet hoz létre.

Ajánlott tartalom

8 milliárd forintért építenek biomassza-fűtőművet Kecskeméten

Mintegy 8,5 milliárd forint összegű fejlesztéssel biomassza-fűtőművet létesít és új távhő gerincvezetékeket épít ki a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. a városban - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.