Sötétben világító növényeivel nyert innovációs díjat egy magyar feltaláló Kínában

Sötétben világító növényeivel nyert növényinnovációs kategóriadíjat Kun Richárd feltaláló a 6. Sanghaji Nemzetközi Technológiai Kiállításon Kínában – közölte a Valor Hungariae Zrt. az MTI-vel.

A cég közleményében azt írta, a flAVATAR elnevezésű találmány egy olyan, száz százalékban növényi alapú anyag, amellyel ha külsőleg kezelik a vágott virágokat és cserepes növényeket, akkor azok fénylenek a sötétben. Kun Richárd feltaláló cége, a Floreande Kft. által gyártott, védjegyoltalom alatt álló találmányával kezelt növények a feltöltődés után azonnal sötétbe helyezve – a töltöttség erejétől függően – akár harminc percen keresztül zöld, kétféle kék, piros és fehér színekben fénylenek, illetve fluoreszkálnak. Ha gyengül a növény fénye, akkor napon, lámpa alatt vagy mobillal újra “feltölthetőek”, így újra világítani fognak. Feltöltés hiányában a látható fény átalakul halványabb tejfehér irányfénnyé, amelyet akár négy-öt órán keresztül is látni lehet – olvasható a társaság közleményében.
A flAVATARok az élővirágok tulajdonságaival rendelkeznek, ennek alapján kell kezelni mind a vágott virágot, mind a cserepes növényt – közölte a társaság. A találmány a magyar állami tulajdonú Valor Hungariae Zrt. és partnere, a kínai Morgan Star Group közös szervezésében jutott ki a kiállításra.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.