Sikeresen tesztelték a levegőtisztító burkolatkövet

A holland Hengelo városában sikerrel záródott egy kutatási program, amely levegőtisztító burkolatkövek eredményességét vizsgálta.

A forgalmas Castor út ezer négyzetméteres szakaszát olyan burkolatkövekkel rakták ki, amelyek speciális, többek között titán-dioxidból álló felületi rétege elvonja a káros nitrogén-oxidokat a levegőből. Kontrollképp egy másik szakaszon hagyományos kövekkel raktak ki egy ugyanakkora területet.
Az eredmény lehengerlő volt: az új, tízszer húsz centiméteres kövek 25-45 százalékkal csökkentették a nitrogén-oxidok koncentrációját, amit három levegőméréssel is sikerült alátámasztani.

Az innovatív burkolatkövek télen is működnek, ennek egyetlen feltétele a napfény, mivel a titán-dioxid annak segítségével alakítja át a nitrogén-oxidokat ártalmatlan nitráttá – magyarázta a Der Standard című osztrák lap szerint  a kutatás vezetője, Jos Brouwers.
A kövek ráadásul taszítják a koszt, és növények sem telepednek meg köztük – tette hozzá az eindhoveni műszaki egyetem professzora.
Látványra az új kő nem különbözik a hagyományostól. A levegőtisztító réteg ötlete Japánból ered, a speciális burkolatkövet a holland Struyk Verwo Infra cég állítja elő. A gyártás, lerakás, alapozás együttes többletköltsége mindössze tíz százalék körül mozog, annak ellenére, hogy a kő maga ötven százalékkal többe kerül, mint hagyományos társai.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.