Sikeres volt a téglaépítésű társasházak energetikai korszerűsítési pályázata

Sikeres volt a téglaépítésű társasházak energetikai korszerűsítésre kiírt pályázat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.

A közlemény szerint az Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet, ezért a kiíró, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium augusztus 16-án felfüggeszti a pályázati konstrukciót. Hozzáteszik: az augusztus 21-én nulla óráig postára adott pályázatokat még feldolgozzák. Az Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramban költségvetési forrásból rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 834,2 millió forintot tett ki az NFM korábbi tájékoztatása szerint. A támogatás célja az volt, hogy hozzájáruljon a lakóépületek energiahatékonyságának javításához, és elősegítse a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást energiahatékonysági felújítására, fűtéskorszerűsítésére és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére lehetett költeni. A közleményben a minisztérium jelezte, hogy ősszel megkezdődik a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia társadalmi vitája, amelynek szakmai alapjaira építve egy széleskörű épületenergetikai program meghirdetését tervezik a jövőben. Ebben a téglaépítésű társasházak támogatása is fontos szerepet kap majd.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.