Sajátos klímavédelmi kampányt indított az osztrák Zöldek pártja

Sajátos humorral indítottak klímavédelmi kampányt az osztrák Zöldek, a párt továbbá nyolc pontos programot dolgozott ki a klímaváltozás elleni küzdelemre.

Az erős naptól való leégés a globális felmelegedés megfelelőjeként szerepel a Zöldek közösségi médiában terjesztett plakátjain, amelyeken vezető politikusokat ábrázolnak leégve, így akarják bírálni a kormány klímapolitikáját – olvasható a Der Standard című osztrák naplap szerdán közölt írásában. A képeken Werner Faymann kancellár, Reinhold Mitterlehner alkancellár, Michael Häupl Bécs polgármestere és Josef Pühringer, felső-ausztriai tartományi kormányfő szerepel, az utóbbi két politikus azért kapott helyet a kampányban, mert a két tartományban ősszel lesznek a választások.

A Zöldek szóvívője Eva Glawischnig szerint Ausztria soha nem fordított kellő figyelmet a környezetvédelemre, és míg több európai államban a környezetet károsító anyagok kibocsátása csökken, addig Ausztriában nő. A párt szerint Ausztriának bátor és elszánt klimapolitikára lenne szüksége, ennek megoldását a megújuló energiafelhasználásban, a nap-, szél- és vízenergia alkalmazásában, és az energiafogyasztás csökkentésében látják.

Az osztrák fővárost a szociáldemokratákkal koalícióban irányító Zöldek saját sikerüknek könyvelik el, hogy az utóbbi években Bécsben olcsóbbá vált a tömegközlekedési eszközökre érvényes éves bérlet és befejeződött Bécs egyik leghíresebb sétálóutcájának, a Mariahilfer strassénak felújítása is. A Zöldek további célként tűzik ki, hogy 2035-ig 35 százalékkal csökkentsék a széndioxid kibocsátást az osztrák fővárosban. A felső-ausztriai néppárti tartományi vezetőt pedig azért bírálták, hogy egyáltalán nem foglalkozik a környezetvédelemmel.

A párt bemutatta nyolc pontból álló “klimaprogramját” is, amelyet a kancellária hivatalnak is benyújtanak majd. A célkitűzések szerint bécsi és vorarlbergi mintára a közösségi közlekedés éves bérletének árát országszerte csökkentenék, szorgalmaznák a középületek energiatakarékossági felújítását, az atomenergia helyett a zöldáram használatát, helyi termelésű zöldségek felhasználását, elősegítenék a környezetvédelmi képzést és megvalósítanák az árvizek elleni védelem kiépítését.

A Zöldek reményüket fejezték ki, hogy a párizsi klímacsúcson, decemberben közös megoldást találnak a vezetők, hogy elkerüljék a környezetvédelmi katasztrófát.

A legutóbbi felmérések szerint Felső-Ausztriában és Bécsben is növekedett a Zöldek és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) támogatottsága a legutóbbi, 2009-es választásokhoz képest, a néppárt és a szociáldemokraták szavazóbázisa mindkét tartományban csökkent.

A tartományi választásokat Felső-Ausztriában szeptember 27-én, Bécsben október 11-én tartják.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.