Rómában már szelektíven gyűjtött műanyagpalackkal is lehet fizetni a metrójegyért

Az olasz főváros metróállomásainál bemutatták azt az új műanyaghulladék-gyűjtőrendszert, amely a műanyagpalackokért cserében metrójegy vásárlását teszi lehetővé, írja az MTI.

Az utazók egy éven át három tesztgépet próbálhatnak ki: ezek egy bedobott műanyagpalackért öt centet fizetnek, amelyet egy applikáción keresztül az illető telefonjára utalnak. Az ATAC római közlekedési vállalat szerint a pénz az utasok számlájára megy, amelyet két applikáció is nyilván tart, és onnan fel lehet használni jegyvásárlásra. “Ez egy olyan rendszer, amelyben újrahasznosítunk, egyben megjutalmazzuk az állampolgárok erényes magatartását, és fogyasztói lojalitást építünk” – mondta Paolo Simioni, az ATAC elnöke.

 

 

 

mti/ index.hu

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.