Rekord mértékben növekszik a napelemek száma az USA-ban

A rekordot beállító negyedév hajtómotorját a közel 2 GW közmű volumenű napelem adta, ezt további 1,6 GW lakóépületen elhelyezett egészítette ki.

Bár a jelenleg zajló járvány kissé le fogja lassítani az ágazatot 2020-ban, az öt évre vonatkozó előrejelzések, különösen a Texas államra vonatkozóak, rendkívül erőteljesek, írta az mnnsz.hu. Az S&P Global Market Intelligence és az Egyesült Államok napelemekkel foglalkozó szakmai szervezete, a Solar Energy Industries Association (SEIA) adatai szerint az Egyesült Államok több napelemet telepített 2020 első negyedévében, mint bármelyik korábbiban. 2020 első negyedévében csaknem 2 GW, összesen 1,96 GW közmű volumenű napelem telepítésére került sor, ez több mint 65%-kal haladta meg az előző év azonos időszakában elért mennyiséget. A közművek nagyságrendjébe tartozó telepítésekkel azonban még nincs vége a mókának. A SEIA szerint amióta a lakóépületekre telepített napelemek tényezővé léptek elő, az első negyedévben telepített kapacitások 3,6 GW szintre ugrottak, így 2020 kezdete egyben a legtöbb telepítést jelentő első negyedév is lett, több mint 1 GW-tal túllépve az előző rekordot. A szolár árhullám még a lassulás jeleit sem mutatja, mivel a SEIA azt is megosztotta, hogy 2020 első negyedévében 5,4 GW új közmű nagyságrendű projektet jelentettek be, bár mivel ezek idei fejlemények, a megosztott szolár rendszereket fenyegetik a vírussal kapcsolatos feszültségek és a telepítések lelassulása.

Ezeknek a telepítéseknek a többsége januárban csatlakozott a hálózathoz, ez az S&P szerint a negyedév alatt hozzáadott kapacitások tekintélyes hányadát, 56,7%-át képviselte. Az egy hónap dominanciájánál még inkább lenyűgöző az, hogy trónfosztott lett a császárnő: az első negyedévben Florida több napelemet telepített (596 MW), mint Kalifornia (359 MW). Az egyetlen hatalmas hálózatra csatlakozott projekt honnan is jöhetett volna máshonnan, mint Texasból a Childress Solar Park – korábbi nevén a Misae Projekt – révén, amellyel 240 MW-ot kapcsoltak be a rendszerbe. Ez a projekt is osztott tulajdonban áll, az IKEA és a Copenhagen Infrastructure Partners K/S holding osztozik rajta 51% és 49% arányban.

Amerika egésze jelenleg összesen 41 GW közmű volumenű telepített napelemmel rendelkezik, március 31-én elérte a 40,652 MW-t, ami 18,4%-os növekedést jelent a 12 hónappal korábbi állapothoz képest. A SEIA közlése szerint további 10,8 GW várható az idei év végéig, és az előrejelzés szerint 2020 során, az összes szektort figyelembe véve 14,4 GW napelemet fognak a hálózathoz csatlakoztatni.

A 2020 és 2025 közötti időszakra vonatkozóan a SEIA 113 GW napelem telepítését jelezte előre, a most zajló járvány miatt ez valójában 3,6 GW-tal elmarad a 2019-ben készített előrejelzéseitől. A járványra adott válaszként a 2020-ra vonatkozó előrejelzéseiket is mérsékelték, mivel a kezdeti előrejelzések várhatóan azzal számoltak, hogy 2020-ban 20 GW napelemmel bővítik az ország telepítéseit.

A következő öt év során bekapcsolni tervezett 113 GW jelentős része az „egycsillagos államból”, Texasból várható. Az S&P megosztotta, hogy Texas államban 2024-ig várhatóan 26 GW-ot fognak telepíteni, többet, mint az ország bármely másik államában, és azt is jelezték, hogy ez az első alkalom, amikor Kaliforniának komoly vetélytársa akadt a tervezett kapacitások terén. Texasban a viharos telepítések koronaékszere a Greyhound napelem projekt lesz Ector megyében. A 650 megawattos óriás még a fejlesztés korai szakaszaiban tart, de 2021 júniusára várhatóan megkezdi kereskedelmi tevékenységét.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.