Éjszakai plusz műszakot kellett beállítani a ceglédi pelletgyártó üzemben, mert a gázkorlátozás miatt 20 százalékkal több fűtőanyagot igényelnek az alternatív tüzeléstechnikát alkalmazó megrendelők

Plusz műszakot állítottak be a ceglédi pelletgyártó üzemben

Éjszakai plusz műszakot kellett beállítani a ceglédi pelletgyártó üzemben, mert a gázkorlátozás miatt 20 százalékkal több fűtőanyagot igényelnek az alternatív tüzeléstechnikát alkalmazó megrendelők

Kardos László elmondta, hogy a Lenes-Agrofa cégcsoport beruházásában 850 millió forintból tavaly ősszel megvalósult üzemben évi 50 ezer köbméter rönkfát dolgoznak fel pelletté, évi 15 ezer tonna fűtőanyagot állítva elő. Ezzel a termékkel táplálják a cég által kifejlesztett Lenes kazáncsaládot, amelyet az olasz La Nordica és az Extraflame cégcsoporttól importálnak. Most ezekből a kazánokból is megugrott a megrendelés, az igények kielégítésére az olasz cégnél is többletműszakban gyártják ezeket a gáz kiváltását lehetővé tevő fűtőberendezéseket – tette hozzá. Eredetileg az idén ötszázat értékesítettek volna Magyarországon, most viszont 30 százalékkal többre lesz szükség az igények kielégítésére.

A pelletgyártó üzemben készülő alapanyagból évi 2.500 háztartás fűtése oldható meg – utalt rá a projektmenedzser. Ez a nagyfogyasztókkal is számolva évi hozzávetőleg 21 millió köbméter földgáz kiváltását teszi lehetővé, ami ugyan elenyésző a hazai gázfelhasználásban, ám a mostani helyzetben mégis nagy a jelentősége – jegyezte meg Kardos László.

Ugyanakkor ez a környezetbarát technológia évi nyolcezer tonna szén-dioxid kibocsátásától mentesíti a levegőt, ami azért is fontos tényező, mert a nemzetközi emisszió-kereskedelemben az országokra kiosztott kvóták mindinkább felértékelődnek.

A szakember szólt arról, hogy az új családi házak építésénél mind többen választják a gázfűtés helyett az alternatív tüzeléstechnikai megoldásokat. Az ilyen – a cég által is forgalmazott – berendezéseknek ugyan hozzávetően 50 százalékkal magasabb az áruk, ám a többletköltség három-négy éven belül megtérül, sőt ez az időtartam a gázhiányos helyzetekben lerövidülhet.

Kardos László közölte: a többletmegrendelések kielégítésére öt új dolgozót vett állományba az üzem, amellett hogy nem küldte fagyszünetre azt a 15 embert sem, akiknek munkájára az orosz-ukrán gázvita miatt kialakult helyzet nélkül nem lett volna szükség.

A pellet fahulladékból előállított, hat milliméter átmérőjű fűtőanyag. Mintegy 40 százalékkal olcsóbb a gáznál, minimális szén-dioxid-kibocsátással jár az elégetése, ezért környezetbarát. Az alapanyag telepített erdőkben termelhető.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.