Pénteken nyílik a készház vásár

Havi néhány ezer forintos gázszámla többletért nem biztos, hogy érdemes egy-két millió forinttal többet kiadni azért, hogy a családi ház megfeleljen a passzív ház feltételeknek – mondta Kárpáti József, az Építési vállalkozók Országos Szakszövetsége ( ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő szakmai tagozatának (MAKÉSZ) elnöke szerdán az MTI-nek.

A pénteken nyíló készház vásár és az azt kísérő konferencia témája az új és a meglévő lakóépületek energia felhasználásának a csökkentése. Az elnök szerint hőszigeteléssel kell előbb az energiafogyasztást csökkenteni, és csak ezt követően lehet feltenni a kérdést: milyen fűtőanyagot használjon a tulajdonos.
A kormány belátható időn belül évi 200 ezer lakást akar energetikailag felújítani, és a támogatás attól függ majd, hogy a jelenlegihez képest mennyire csökken a felhasznált energia. Az ehhez szükséges eszközök is jelen lesznek a pénteken a Zöld Építészeti Napok keretében megnyíló Készház- és Passzívház Vásáron. A rendezvény vasárnap zárul a Budapest Kongresszusi Központban.

A német Passzívház Intézet dolgozta ki azokat a technológiákat, amelyekkel az épület fűtési-hűtési energia felhasználása egy évben nem haladhatja meg a négyzetméterenkénti 15 kW-ot (a másfél köbméter gázt). A ház megfelelő tájolásával, árnyékolásával, a falak hőszigetelésével és háromrétegű üvegezésű ablakokkal érhető ez el. Ekkor viszont úgy lecsökken a házban a légcsere, hogy azt géppel kell szellőztetni, a szellőztető rendszer viszont fűtésre is felhasználható. A légcsere ventillátor energia felhasználása is bele tartozik az említett 15 kW-os normába.
A közelmúltban tartott konferenciákon elhangzott, hogy jelenleg a magyar lakások energia fogyasztása 200 kW körül van fűtési szezononként, egy négyzetméterre vetítve. Nyugat-Európában ennek éppen fele a fogyasztás, de az Európai Unió 50 kW-os fogyasztást célzott meg, sőt az is elhangzott, hogy 2020 után csak passzív ház kaphat építési engedélyt.

A pénteki konferencián – többek közt – előadást tart Bencsik János, energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkár, aki az otthonteremtési program finanszírozásáról is beszél. Olajos Péter otthonteremtési és épületenergetikai államtitkár helyettes pedig az új és felújítandó lakóépületeknél alkalmazandó megújuló energiaforrások alkalmazásáról tart előadást.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.