Ötezer eurót kap, ha elektromos autót vásárol

A német kormány a klímaváltozás elleni lépésként 2009-ben azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ig egymillió elektromos autót helyeznek üzembe, sőt, ez a szám a tervek szerint 2030-ban eléri majd a hatmilliót.Bár még nagyon messze vannak ettől, sőt, szakértők szerint el sem érik majd ezt az álomhatárt, egyre több támogatással próbálják ösztönözni az e-autók térnyerését.

Támogatással ösztönzik a vásárlást

Országos szinten létezik az a kedvezmény, amelyet minden elektromos autó tulajdonos élvezhet: 10 éven át adókedvezmény jár, egészen konkrétan útadó-mentességet kap az a gépjármű-tulajdonos, akinek kilométerenként kevesebb mint 50 g szén-dioxid kibocsátású autója van.

Külön kedvezmény, hogy az elektromos autósoknak kijelölt parkolóhelyet biztosítanak számos parkolóban, és csökkentett áron, vagy ingyen parkolhatnak a legtöbb fizető övezetben.

A jövőben tovább bővülhetnek az általános kedvezmények. Sigmar Gabriel gazdasági és energetikai miniszter a múlt héten bejelentette, hogy 5000 euróval (1,6 millió forinttal) támogatnának mindenkit, aki elektromos autót vásárol.

Ez a támogatási program 2 milliárd eurót vonna el a költségvetésből, és egyelőre a támogató hangok mellett a kritikusok száma sem kevés.

München önkormányzata is hasonlóan gondolkodik. Pénzbeli támogatást kívánnak nyújtani azoknak a helyieknek, akik a zöld autózásra váltanak.

4500 eurós támogatás járna minden e-autó vásárlása után,

aki pedig öreg autóját roncstelepre viszi, és helyette elektromos autót vesz, az 5500 euróval lesz gazdagabb. Sőt még az elektromos rollert és pedelec kerékpárt használók is egyszeri, 500-1000 euró közötti támogatást kapnak, ha életbe lép ez az intézkedés.

Egyelőre igen kevés az e-autó

A hivatalos statisztikai adatok szerint, míg 2006-ban csak 1931 e-autó futott a német utakon, addig 2015-ben ez a szám majd tízszeresére nőtt, 18 948-ra.

A becslések szerint idén nagyjából 12 ezer új zöld autót regisztrálnak majd,

és ehhez jön még 33 600 hibrid jármű, de a számok azt mutatják, hogy igen komoly ösztönzőkre van szükség, ha el szeretnék érni 4 éven belül a kívánt egymilliós határt.

Többek között az elektromos autók magas árának, a hatótávolságnak és a feltöltési lehetőségek korlátozottságának köszönhető, hogy nem alakulnak úgy a számok, ahogy azt tervezték. Azonban vannak erre irányuló biztató tendenciák, törekvések, például nagymértékben csökkent az e-autók ára az elmúlt öt évben: míg 2010-ben kétszer annyiba került egy zöld autó, mint egy hagyományos, mára a különbség csupán 45-50 százalék közötti. Az autóipar folyamatos fejlődésnek köszönhetően egyre nőnek a távolságok, amelyeket egy töltéssel megtehetünk.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.