Összemehetnek az emlősök a felmelegedéstől

Körülbelül 56 millió évvel ezelőtt, jóval a dinoszauruszok kihalása után a Föld nagyon felmelegedett, mint még sohasem a bolygó létrejötte óta.

A geológiai nyomok alapján úgy 10 ezer év alatt 5-8 Celsius-fokkal nőtt az átlaghőmérséklet, és így is maradt nagyjából 170 ezer éven át. Ehhez hasonló, kisebb-nagyobb események viszonylag sokszor előfordultak a Föld története során, ezért a tudósoknak van némi elképzelésük arról, hogy a klímaváltozás miként hat az élővilágra. Abigail D’Ambrosia is pont ezt vizsgálta a New Hempshire Egyetemen, és a tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy az emlősök egy része összemegy a melegben. A töpörödés mértéke pedig összefügg a felmelegedés mértékével. A kutatónő az 54 millió évvel ezelőtt élt állatok fogait és állkapcsait használta a vizsgálatában. A lovak őse, a kutyaméretű Arenahippus pernix esetében annyira látványos volt a fogak összezsugorodása, hogy ránézésre ki tudta választani, mely egyedek éltek a felmelegedés idején, és melyek előtte.

Az állat testmérete az első felmelegedésben 30 százalékot, a második, feleolyan erős felmelegedésben 14 százalékot csökkent. Ez nagyjából úgy írható le, hogy kutyaméretűről a macskaméretűre ment össze. Persze a méretcsökkenés nem minden esetben állt fenn. A korai főemlősökhöz tartozó Cantius abditus például szerény 2 százalékkal nőtt a korábbi évekhez képest. Azért lesznek apróbbak egyes állatok a melegebb klímában, mert a felület-térfogat arány előnyösebb a test hűtése szempontjából. Ezt a ma élő állatok esetében is megfigyelhetjük, az északi területeken élő rókák teste nagyobb, mint a délieké. Azt mindenesetre érdekes lesz megfigyelni, hogy a mostani globális klímaváltozás miként hat majd az élővilágra, írta az index.hu. 

Ajánlott tartalom

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben, ahol látványetetésekkel, állatbemutatókkal és állattréningekkel várják a látogatókat.