Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Óriási biomasszát fedeztek föl az óceáni kéregben

Óriási biomasszát fedeztek föl az óceáni kéregben

A 2003-ban indult, Óceáni Fúróprogram keretein belül a JOIDES Resolution névre hallgató kutatóhajó fúrójának segítségével mintegy 2,5 kilométerre hatoltak be a vízfelszín alá, ahol az óceáni kéregből vettek mintát.

Mark Lever mikrobiológus elemzéseinek eredményét a Science tudományos lap hozta napvilágra, mely szerint a kőzetek között rengeteg mikroorganizmus alkot életközösséget, s ennek mintájára könnyen elképzelhető, hogy más bolygókon is élnek hasonló helyeken élőlények.A bányászat, és a különféle fúrások már többször rávilágítottak a tényre, hogy a föld mélyén is élnek baktériumok, de 2008-ban mégis megdöbbenést keltett, amikor kiderült, hogy hatalmas tömegű biomassza helyezkedik el az óceáni üledékben. Arra a kérdésre azonban, hogy a bioszféra jelenléte folytatódik-e az üledék alatt is, csak most kaptak választ a tudósok.

A Föld felépítését tekintve, gömbhéjas szerkezetű. Legbelül helyezkedik el a mag, azon a földköpeny, majd akörül a földkéreg. Ez utóbbi a szárazföldek alatt nyilvánvalóan vastagabb, az óceánok esetében pedig vékonyabb. Az óceáni kéreg lyukacsos kőzeteiben megtalálható mikroorganizmusok nem igénylik a napfényt, amiről sokan úgy gondolják, hogy az élet alapvető feltétele.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Félmillió napelemet telepít a francia hadsereg

A Photosolt a Fegyveres Erők Minisztériuma által augusztusban kiírt pályázat alapján választották ki a projekt fejlesztőjének.