Okosabban kell használnunk a vizet

A vízkészletek felosztása és hatékony felhasználása nemzetközi szinten kiemelt jelentőségű a növekvő népességszám és a mezőgazdaság által használt kiugróan nagy mennyiség miatt.

Magyarországon főként az egyenlőtlen csapadékeloszlás okoz problémát, ezért úgy kell az öntözéses gazdálkodást fejleszteni, hogy az a vízkészletek szempontjából fenntartható legyen – vélekedik a K&H. Világszerte fenyegető méreteket ölt az ivóvízkészletek apadása – derül ki az ENSZ legutóbbi jelentéséből. A becslések szerint 2030-ra a természetes vízképződés és a szükséges ivóvíz közötti eltérés akár a 40 százalékot is elérheti, míg 2050-re a jelenlegi 7,3 milliárdról 9,1 milliárdra emelkedő népességszám akár 55 százalékkal is megnövelheti a lakosság vízigényét. Mindez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló vízkészletek felhasználása, kezelése és felosztása kiemelt jelentőségű, amiben igen nagy szerepe van a mezőgazdaságnak, hiszen a vízfelhasználás 70 %-át az agrárium fogyasztja el.
A hazai mezőgazdaság számára nem a víz hiánya, inkább a szélsőséges eloszlású csapadék jelenti a problémát. A globális felmelegedés hatásaként az elmúlt 50 évben jelentősen megnőtt a hőmérsékletingadozás mértéke, ami megnöveli a csapadékszegény időszakok számát és hosszát.
Az 5 millió hektárt meghaladó mezőgazdasági területből azonban csupán 70-80 ezer hektár az öntözött terület nagysága. Pedig a szakszerű öntözéssel elérhető hozamnövekedés még a nagyobb költségráfordítás mellett is hatékonyabbá teszi a növénytermesztést, így tehát gazdasági szempontból is kihasználatlan lehetőség rejlik Magyarország számára az öntözéses mezőgazdaság fejlesztésében. Ezt figyelembe véve kell a hazai öntözést és vízgazdálkodást úgy megoldani, fejleszteni, hogy közben a vízkészletek felhasználása gazdaságosan, fenntartható módon történjen.
A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.