Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Ők a legkiválóbbak energiahatékonyság terén

Ők a legkiválóbbak energiahatékonyság terén

A Virtuális Erőmű Program keretében működő Energiahatékonysági Kiválósági Pályázaton az idén három kategóriában 19 társaság nyert – mondta Fürjes Balázs Zoltán, a Virtuális Erőmű Program Nonprofit Kft. ügyvezetője a díjkiosztást megelőző sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A program lényege az, hogy a 2011-es indulástól 2020-ig összesen 200 megawatt fosszilis erőmű-kapacitásnak megfelelő mennyiségű energiát takarítsanak meg a programban részt vevő cégek, így ennyivel kevesebb erőmű-beruházásra lesz szükség – tette hozzá az ügyvezető.

Az elmúlt fél évben több mint 800 cég vett részt a programban, de év végére a számuk eléri a 3 ezret. A szakmai partnerek között egyetemek, gazdasági érdekképviseletek és társadalmi szervezetek is megtalálhatók.

A részvétel önértékeléssel indul, ezt követi a megtakarítás vállalása, majd ennek teljesülését standardizált méréssel hitelesítik. Ezt követően kerül be a megtakarítás a virtuális erőműbe – vázolta a folyamatot Fürjes Balázs Zoltán.

Energiatudatos vállalat címet 8 cég kapott, köztük a Fővárosi Vízművek Zrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. Az energiahatékony vállalat díjat 9 társaság érdemelte ki, köztük az ország primer energiaigényének 2 százalékát felhasználó Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., továbbá az Audi és az Opel magyar leányvállalatai is. Végül a potenciális energiahatékony mentor vállalatok sorába az E.ON Hungária Zrt. és a Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt. lépett az idén.

http://www.piacesprofit.hu/klimablog/

Ajánlott tartalom

Megéri a mezőgazdasági területeken napelemeket telepíteni?

Sok vita folyik a nagy napelemparkok esetében, hogy olyan területeket foglalnak el, ahol tulajdonképpen élelmiszer-termelés is folyhatna.