Elindította „Hop on, hop off” programját New York-ban is a biciklikölcsönzéssel foglalkozó cég, a Bike and Roll. A nyári időpont, és a helyszín is tökéletes turistacsalogató.

New York a biciklisták központja lehet

Elindította „Hop on, hop off” programját New York-ban is a biciklikölcsönzéssel foglalkozó cég, a Bike and Roll. A nyári időpont, és a helyszín is tökéletes turistacsalogató.

A Central Park-ban helyezte el központját a cég, de a tekerni vágyók a város bármelyik pontján felvehetik, majd lerakhatják a kerékpárokat. A programmal reményeik szerint kikövezik az utat, mely Brooklyn és Manhattan biciklikölcsönzőiig vezet. A Bike and Roll egyelőre 11 állomást tervez, beleszámítva a Central Parkban találhatót is. Az árak a bérelt kerékpár típusától függenek, így óránként 12-69 dollár között mozognak. A cég nemcsak bérbeadással, hanem gyerekek biciklioktatásával, és kerékpárjavítással is foglalkozik. A „Hop on, hop off” program nagyszerű kezdeményezés, mellyel szeretnék New York lakosait, és látogatóit egy környezettudatosabb, és egészségesebb utazási forma választása felé terelgetni.  A cég reméli, hogy mielőbb terjeszkedni tud a város több parkjába is, így New York hamarosan bicikli barát várossá válhatna, mely nagy változást hozna lakói életébe.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.