Német kutatók: az elvált szülők gyermekei gyakrabban dohányoznak

Gyakrabban nyúlnak cigarettához és korábban lesznek dohányosok az elvált szülők gyermekei – állapították meg német kutatók.

A DIW Berlin kutatóintézet Németországban végzett reprezentatív felmérése révén kiderült, hogy a szülők házasságának kudarca növeli a dohányzás szokássá válásának esélyét a gyermekeknél. A válás okozta stressz miatt nyúlnak gyakran cigarettához a fiatalok – fejtette ki Thomas Siedler kutató.
Ezzel szemben a későbbi dohányzási szokásokra nincs hatással, ha egyedülálló anya neveli a gyermekeket, vagy ha az apa korán meghal.
A dohányzás kockázata az elvált szülők gyermekeinél Nyugat-Németországban tizennégy, Kelet-Németországban és a bevándorló családoknál huszonöt százalékponttal magasabb, mint a “teljes” családok sarjainál. Azoknak a gyermekeknek, akiket egy szülő nevel, negyven százalékuk dohányzik, a két szülővel élőknek viszont csak 35 százaléka.
Nagyon fontos tényező a szülői példamutatás is. Csaknem a fele dohányzik azoknak a fiataloknak, akiknek az édesanyjuk is dohányos. Akiké pedig nem, azoknak csak kevesebb mint egyharmada cigarettázik.
A felmérés eredményeként kiderült az is, hogy általánosságban véve az ország keleti részén élő fiatalok és fiatal felnőttek nagyobb aránya dohányzik, mint a nyugaton élőké.
Egyébként a dohányosok aránya évek óta csökken Németországban, jelenleg a felnőttek egyharmada él ezzel a szenvedéllyel – állapította meg az a tanulmány, amely a Szocio-ökonómiai Panel (SOEP) adataira épül. Az utóbbiak tizenegyezer német háztartás 1984 óta tartó vizsgálatából származnak: ehhez összesen 2500 fiatal adatait használták fel, akiknek szokásait 24 éven keresztül követték figyelemmel.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.