Nem biztonságosak az amerikai atomerőművek

„A jelenleg az Egyesült Államokban működő 104 atomreaktor mindegyikének vannak megoldhatatlan biztonsági problémái” – a kijelentés nem egy környezetvédő, atomellenes aktivistától származik, hanem az amerikai Kongresszus nukleáris biztonsági bizottságának volt elnökétől, Gregory B. Jaczkótól.

Jaczko, aki 2012 májusában köszönt le tisztségéről, a washingtoni Carnagie International Nuclear Policy Conference során a The News York Times-nak adott interjúban úgy vélekedett, hogy teljesen felesleges időt és energiát pazarolni a reaktorok életének meghosszabbítására, hanem fokozatosan új technológiákkal kell őket helyettesíteni. Hangsúlyozta, hogy számos atomerőmű, amelynél a korábbi 40 évre szóló működési engedélyt megfejelték további 20 évvel, komoly veszélyforrássá válhat, írja az energiacentrum.com.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tett ilyen kijelentést még a bizottság elnökeként, Jaczko azt felelte, hogy csak az elmúlt hónapokban jutott erre a következtetésre. Az azonban tény, hogy a bizottságban többször is követelte, hogy szigorítsák meg a nukleáris létesítmények biztonsági ellenőrzéseit, de a bizottság további négy tagja rendszeresen leszavazta őt.

Ezzel szemben az amerikai nukleáris lobbi, amely mindig is gyanakodva figyelte Jaczko ténykedését, most is igyekezett meggyőzni az amerikai közvéleményt az atomreaktorok biztonságáról. Marvin S. Fertel, a Nuclear Energy Institute elnök-igazgatója szerint a fukusimai baleset után különleges biztonsági egységek vizsgálták meg az erőműveket és mindent rendben találtak. A washingtoni tanácskozást éppen a fukusimai nukleáris baleset következményeiről tartották.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.