Napelem-parkot létesítenek a Pest megyei Gyömrőn, a naperőmű helyszínéül szolgáló önkormányzati terület bérbeadásáról legutóbbi ülésén döntött a helyi képviselő-testület - mondta a település alpolgármestere.

Naperőmű épül Gyömrőn

Napelem-parkot létesítenek a Pest megyei Gyömrőn, a naperőmű helyszínéül szolgáló önkormányzati terület bérbeadásáról legutóbbi ülésén döntött a helyi képviselő-testület – mondta a település alpolgármestere.

Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör) közlése szerint egy svájci hátterű cég hosszas tárgyalások után döntött arról, hogy projektjük Gyömrőn valósuljon meg. A tervek alapján a korábban már újrahasznosításra alkalmassá tett egykori szemétbánya helyén, mintegy egy hektáron telepítenének napelem-parkot – mondta az alpolgármester.

Tájékoztatása szerint a területért jelképes összegű bérleti díjat kér a város, “cserébe” néhány éven belül a teljes önkormányzati intézményhálózat elektromos ellátását környezetbarát és olcsó napenergia biztosítaná, és a közvilágítást is innen ezzel üzemeltetnék. Addig is a keletkezett áramot az Elműnek értékesíti majd a beruházó – tette hozzá az alpolgármester. A naperőmű átadása 2017 végén, vagy 2018 elején várható – mondta Mezey Attila.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.