Földügyi rendeletek módosításai között jelent meg az a szabály, hogy a saját ingatlanon megvalósított villamos mű engedélyezésekor az iratok másolatban is benyújthatók.

Napelemet szerelne fel? Könnyítésről döntöttek

Földügyi rendeletek módosításai között jelent meg az a szabály, hogy a saját ingatlanon megvalósított villamos mű engedélyezésekor az iratok másolatban is benyújthatók.

A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály hatályon kívül helyezi a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló rendelet egyik passzusát. Ez úgy szólt, hogy az engedélyezéshez nem nyújthatók be a szükséges iratok másolatai. Ezek után tehát másolatokat is elfogad az engedélyező hatóság. Az eredeti rendelet kiterjed a saját ingatlanon megvalósított villamos műre – így a napelemre – is. Az engedélyezési idő maradt 25 nap. Lehet, hogy a jogszabály módosítás azért került be a mezőgazdasági rendelet módosításai közé, mivel a kormány pártolja azt, hogy a mezőgazdasági termelők napelemeket szereljenek fel a saját földjeikre, írta a napi.hu.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.