Nem vált be a napelemes út

A francia Colas fektette le a napelemes autóút-hálózat első kilométereit még 2016-ban, de mára egyértelművé vált, hogy valamit alaposan elszámoltak az útépítő cég mérnökei.

A végeredmény ugyanis zajos és törékeny lett, olyannyira, hogy már le is mondtak a meglevő napelemes utak karbantartásáról. A problémát állítólag az okozta, hogy az utat alkotó modulok nagyon hamar kilazultak a forgalom jelentette terhelés hatására, és az elmozdulni képes blokkok aztán szét is töredeznek. Ennek köszönhetően gyorsan csökkent az utak energiatermelő képessége is. Ez eleve nem érte el az elvárt 709 kWh/nap értéket: az első évben az eredmény 409 kWh/nap volt, de ez az útfelület gyors szétesése miatt 2018-ra, azaz alig két év használat hatására 78,4 kWh-ra esett vissza. Egy másik probléma a napelemes utakkal, hogy nagyon zajosnak bizonyultak. Ennek köszönhető, hogy a hatóságok 70 km/h-s sebességkorlátozást voltak kénytelenek bevezetni rajtuk. A francia kísérlet így teljes kudarcnak tűnik.

 

 

A teljes cikk itt olvasható.

 

Fotó: Colas Wattway/Brice Robert

 

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.