Magyar fejlesztés: napelemes okospad

Az okospadok túlmutatnak az utcabútori funkción és a városi környezet részeként ötvözik a modernitást a fenntarthatósággal. A magyar, Kuube napelemes okospadok fejlesztőit kérdeztük fejlesztéseikről és a terveikről.

Mit kell tudni a cégről, továbbá az okospad tervezőiről fejlesztőiről és kivitelezőiről?

Egy budapesti design stúdió vagyunk, főként grafikával és webes felületekkel foglalkozunk. Mellékszálként viszont mindig voltak egyéb kivitelezési projektjeink is, amikkel megbíztak bennünket az ügyfeleink. Ilyen mellékszál volt, egy korábbi napelemes könyvszekrény is. A mai klímaválság idején fontosnak tartjuk, hogy az élet legtöbb területén törekedjünk a fenntarthatóságra, ezért is indultunk el a napenergia felhasználás irányába. Ebből nőtte ki magát a Kuube, amelynek első tervein még öt évvel ezelőtt kezdtünk el ketten (Gallai Máté, ügyvezető és Mátray Gábor designer/fejlesztő) dolgozni a szabadidőnkben. Ezek még teljesen más designnal és felépítéssel rendelkeztek, mint a mostani padok. A KuubeNANO-n és Kuube+-on körülbelül 2-3 éve dolgozunk, főállásban.

Mit “takar” a KUUBE elnevezés? Fantázianév, vagy a nagyközönség számára ismeretlen dologhoz kötődik?

A Kuube fantázianév az első termékünk formájára utal. A Kuube+ nyolcszemélyes okospad óriási kockaként jelenik meg a köztereken, melybe bele lehet ülni, így erőteljes napsütés esetén is védve vagyunk, és kényelmesen élvezhetjük a pad nyújtotta szolgáltatásokat.

Mi a cég üzleti „ars poeticája” az új termék életre hívásával, piaci bevezetésével?

Figyelve az egyfelől folyamatosan alakuló, másrészt állandó funkciókkal bíró városi tereket, olyan megoldásokban gondolkodunk, amelyek szerves részeivé válhatnak az egyre bővülő okosváros megoldásoknak, ugyanakkor a napelemes működésnek köszönhetően a fenntartható városi életet is elősegítik.

Milyen szempontokat vettek figyelembe a fejlesztési és kivitelezési folyamat során?

Az első pillanattól fontosnak tartottuk, hogy 100%-ban magyar terméket hozzunk létre, hisz a tervezés, fejlesztés és a gyártás is itthon történik. Hiszünk abban, hogy egy fiatalokból álló startup is képes lehet olyan terméket megálmodni és gyártani, ami külföldön is megállja a helyét. Nagyon örülünk neki, hogy a Kuube-ra már az Egyesült Államokban és Afrikában is felfigyeltek.

Mik a legfőbb ismérvei, előnyei az okospadnak, vagyis mit tudnak ezek az újszerű kültéri bútorok?

A Kuube napelemes bútor, amely saját wifi szolgáltatással és okoseszköz töltési lehetőséggel bír. A kisebbik, 4 személyes KuubeNANO, amely 2 USB és 2 vezeték nélküli töltővel rendelkezik, napfény nélkül, teljes sötétségben 6 napig működik. A nagyobb méretű, fedett Kuube+ 8 személyes és közel 2 hétig működik töltés nélkül. USB és vezeték nélküli töltőből itt is 2-2 darab áll rendelkezésre. Számos szenzor található mindkét padban, melyekkel nyomon tudjuk követni a pad működését, és a felhasználóknak is hasznos adatokat tud szolgáltatni, például a hőmérsékletről, páratartalomról, UV-sugárzásról vagy a légszennyezettség mértékéről. A tervezés és kivitelezés során végig szem előtt tartottuk, hogy az időjárásnak és a reményeink szerint az intenzív használatnak minden körülmények között ellenálljon a termék. Így a padjaink alumíniumból és edzett, ragasztott üvegből készülnek, a Kuube+ ülőfelülete pedig hazai kőris fa.

Milyen méretűek és milyen funkciót, designt képviselnek az okospadok?

Idén tavasszal jelenik meg a legkisebb, kétszemélyes KuubeEco padunk. Legkeresettebb termékünk jelenleg a 4 főre tervezett Nano, a legnagyobb, Kuube+ fantázianevű padunkra pedig a maga 2,2×2,2×2,2 méteres méreteiből adódóan akár nyolcan is le tudnak ülni.

Kik a célcsoport, hogyan juthatnak hozzá a termékhez és milyen költséggel vásárolhatják meg az okospadot?

Nagy öröm számunkra, hogy nem csak önkormányzatok, hanem nagyvállalatok, ingatlanfejlesztők is megkeresnek bennünket. Úgy látjuk, egyre több cég tartja fontosnak, hogy a társadalmi felelősségvállalás és környezetünk védelme érdekében zöld megoldásokban gondolkodjon. Szembetűnő, hogy a megújuló energiával működő okos utcabútorok lassan mindennapjaink részévé válnak. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az okospadok mellett az idén egy teljesen új, izgalmas termékkel is megjelenünk, melynek részleteiről hamarosan Facebook oldalunkon számolunk be.

 

Bővebben a Kuube okospadokról itt olvashat. 

Képek: kuube.hu 

 

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.