Napelem rekord az USA-ban

Soha annyi napelemet nem telepítettek az Egyesült Államokban, mint 2012-ben. A harmadik negyedévben 44 százalékkal több panel került a lakóépületekre, mint egy évvel korábban.

Körülbelül 3,2 gigawatt összteljesítménye lesz év végére a telepített napelemeknek USA-ban ebben az évben egy friss felmérés szerint, írja a lakjonjol.hu. Soha annyi (mintegy 1200 megawatt) teljesítményű napelem nem került még az USA tetőire három hónap alatt, mint júliustól szeptemberig. Az év végén újabb csúcs várható, általában az éves forgalom több mint 40 százaléka ilyenkor fogy, hogy az elérhető támogatásokat még kihasználják. A lakossági rendszerek eladása mintegy 12 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest. Ez a panelek csökkenő árainak és növekvő népszerűségüknek köszönhető, ráadásul a támogatások is egyre inkább elérhetővé teszik a napenergiát hasznosító rendszereket. Nem lakossági, hanem kereskedelmi és kormányzati rendszerek terén még nagyobb a fejlődés, 24 százalékkal többet telepítettek, mint egy évvel korábban. Érdekesség, hogy a legnagyobb mértékű telepítés idén egy déli és egy északi államban, Kaliforniában és Massachusettsben volt. A felmérések szerint jövőre 4 gigawatt, 2014 végére 5,4 gigawattnyi elektromos áramot termelnek az USA napelemei.

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.