Nagy teljesítmény és kis fogyasztás – BMW i8

A BMW „i” kategóriás hibridje lehet az eddigi legelőrehaladottabb és legfejlettebb sportautó: nagy teljesítményével nem okoz több kárt a környezetnek, mint egy energiatakarékos, kisméretű személygépkocsi.

A BMW i8-at pehelykönnyűre tervezték: súlypontja alacsony, fele-fele arányban oszlik el a súlya és könnyű alkatrészei ellensúlyozzák félelektromos hajtóműjének nehézségét is. A BMW i8 hajtóműve két részből áll: elől az i3-as elektromos motorjának egy továbbfejlesztett, otthoni hálózatról is feltölthető változata, hátul pedig egy nagy teljesítményű, 220 lóerős, háromhengeres belsőégésű motor hajtja a járművet. Ezzel a hibrid rendszerrel mindössze 5 másodperc alatt képes 0-ról 100 km/órára gyorsulni, valamint elektromos üzemmódban 32-48 kilométert is képes megtenni. Aki viszont nagyobb utakra vinné a csodajárgányt, az rákapcsolhatja a turbódízel motort, mely egyetlen tankolással még legalább 400 kilométerrel megtoldja a hatótávot, és csupán 3 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométerenként.

bmw ib

A BMW i8 első fényszórói lézeres technológia segítségével világítanak, amelyet manapság a személygépkocsi-világítás következő generációjának tekintenek. Nem véletlenül, hiszen a lézeres izzók a LED izzókhoz képest feleannyi energiával is képesek működni, ráadásul mintegy ezerszer erősebb fényt is tudnak szolgáltatni. Annak bizonyítékául, hogy a BMW i8 milyen lenyűgöző, az autót a Mission Impossible: Ghost Protocol című mozifilmben is láthattuk az utcákon száguldani.

bmw i8

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.