Nagy mértékben hatnak az éghajlatra a kondenzcsíkok

A repülőgépek által hátrahagyott kondenzcsíkok és következményeik hatása az éghajlatra jóval nagyobb, mint eddig hitték – derítették ki német légkörkutatók.

Ulrike Burkhardt, a Német Légi- és Űrközlekedési Központ kutatója és kollégái egy új éghajlati modell segítségével kiszámították a kondenzcsíkok hatását. Eszerint a szakember lehetségesnek tartja, hogy napjainkban egy év alatt nagyobb mértékben járulnak hozzá a felmelegedéshez a világos csíkok, mint a légiközlekedés kezdete óta a repülőgépek által kibocsátott összes szén-dioxid – írja a der Standard című osztrák lap internetes kiadása. A kondenzcsíkokból úgynevezett pehelyfelhők keletkeznek, amelyek felülete mintegy kilencszerese a repülőgépek nyomán keletkező vonalszerű csíknak. Eddig a szakemberek mindössze a vonalalakú kondenzcsíkok hatását tudták felbecsülni, és bár gyanították, hogy a pehelyfelhők hatása azt jócskán meghaladja, bizonyítani nem tudták.
    Ulrike Burkhardt és Bernd Kärcher a Nature Climate Change című szaklapban leírják a természetes felhőzetre gyakorolt hatást is. Mivel a kondenzcsíkok párát vonnak el a levegőből, csökkentik a természetes felhőtakaró kiterjedését – mutatták ki a modell segítségével.

 
    A természetes és a mesterséges úton keletkező pehelyfelhők pedig egyaránt csökkentik a Föld infravörös sugárzását, ezáltal melegítve az éghajlatot. Szerencsére a kondenzcsíkok sokkal rövidebb ideig fejtik ki e hatásukat, mint az üvegházhatású gázok – hangsúlyozta Burkhardt. A kondenzcsíkok és a belőlük kialakuló pehelyfelhők Európa felett nagyobb területet fednek le, mint Észak-Amerika felett, ahol ugyanakkor intenzívebb a légiközlekedés. Ezért egyrészt az európai kontinens feletti hidegebb levegő felelős, az szükséges ugyanis a kondenzcsíkok kialakulásához. Másrészről az Atlanti-óceán északi része felett képződő kondenzcsíkok zöme átsodródik Európa fölé.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.