Mostantól a Nagy Testvér figyeli az erdőirtókat

Az illegális erdőirtásban utazó maffiózók dollármilliókat keresnek Dél-Amerikában. A Google által kifejlesztett valós idejű műholdas megfigyelőrendszer ellehetetlenítené üzelmeiket. Persze algoritmusok is részt vesznek a munkában.

A Global Land Analysis and Discovery (GLAD) névre hallgató rendszer előnye, hogy a műholdas képekhez “szinte valós időben” nemcsak a törvényvégrehajtó hatóságok férhetnének hozzá, hanem környezetvédelmi szervezetek is, jelentette a Reuters hírügynökség. Ilyen például az Amazon Conservation Association (ACA), mely jelenleg Peruban figyeli az illegális erdőirtást, s képeit politikusoknak, kormányzati tisztviselőknek, hatóságoknak küldi szét. Az ACA-nak eddig informátorok értesüléseire kellett hagyatkoznia és régi műholdas képekre. Közben pedig országnyi erdőségek tűnnek el évente.

Az erdőirtás nemcsak azért történik, hogy fát nyerjenek ki az építkezések vagy bútorgyártás számára, esetleg saját felhasználásra (lakótér fűtésére). A huarango fa gubóit például lisztté őrlik, azt melasszá édesítik és beleerjesztik a sörbe. Az is előfordul, hogy aranybányák kiásásáért pusztítanak erdőt.

A műholdas megfigyelő rendszert a University of Maryland és a Google közösen fejlesztette ki, mely heti rendszerességgel analizálja a képeket algoritmusok segítségével, hogy megállapítsa, hol gyérült jelentősen fás terület. A mesterséges intelligencia automatikusan értesítést küld, ha erdőritkulást észlel. A GLAD egyelőre Peru, a Kongói Köztársaság és Indonézia erdőit fogja figyelni.

Az erdőirtás nemcsak azért káros, mert csökkenti a Föld tüdejének számító esőerdők kapacitását arra, hogy széndioxidot kössenek meg, hanem mert a kivágott fákból irdatlan mennyiségű megkötött CO2 szabadul fel és jut újra a levegőbe, növelve a légkör üvegházgáz-koncentrációját.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.